Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Panek Zoltán: A plankács (novella)

volt. Beszédes, már-már fecsegő. Egy balga-balog vándorprédikátor ajánlott is harcLasabbaf helyette. Bocsánat: helyébe. Válaszoltam neki. Eltesszük egymást emlékbe. De a tőlem kapott levelet ő nem teszi az ablakába. — Végezze csak nyugodtan a .tennivalóit, .élje az életéit. Mozgójegyző­könyv készül. Mozdulnia sem kell, a kérdéseim elkísérik bárhová. Az áldozat tehát hosszabb .ideje kapcsolatban volt a tett elkövetőivel, önnel is? — Gyorsjárású, mondhatnám könnyűjárású az esze, mert kevés. Írja tu­dományosabban : szociális közelségben éltek, de nem ugyanazon a vagyoni szinten. írja azt, hogy ismerősök, nagyon közeli rokonök, várrokonok, iker­testvérek, már úgy .értem: hánmasáknek, miegyéb. Már-már telj.es egyetértés­ben követték el, együtt, a .bűncselekményt, amibe természetesen az áldozat is beleértendő. A maga neve? A maga neve mi? Magának .is van, még ha foly­ton változó is. Minek cserélgetik annyit? — Ezt hagyjuk. A vizsgálat bármilyen néven lefolytatható. Különben egyetértek. Mi azonban nem tesszük majd el egymást emlékbe. Nem olyan a helyzet formátuma. Mindenesetre különös módja a menekülésnek: elhagyjuk a nevünket, ahelyett, hogy inkább a véleményünk sem változnék, ön .haj­landó töredelmes beismerő vallomást tenni. Legalábbis úgy értesültem. — Rendben van, megyek magával. Feltűnés nélkül (követem majd. Min­den lépését .figyelemmel kísérem. Belül is, kívül is. Valaki mellünkre hajtja a fejét, .érzelmi menedékjogot kór, és attól kezdve a lelkűnkben csúszik-má- szik. Kicsoda maga tulajdonképpen? Nem vagyok hajlandó kígyót melengetni keblemen, hogy azután kénytelen legyek egy követ fújni vele. Ott még nem tartunk. — Nem .ismer. Ez pillanatnyilag nem is fontos még. Addig kísérem, ter­mészetesen csakis belül, amíg meg nem ismer. Akkor aztán elválnak útjaink. Azután már nem leszünk érdekesek egymás számára. De figyelmeztetni vagyok kénytelen: még csak most kezdődik. Ha okosan viselkedik, különféle előnyök­höz juthat. — Tudom. Én kellőképpen unom ,is már az elején. Szellemi lalkásleválasz- tási kísérlet. Évszázados. Csakhogy ón már kívül vagyok, .hogy ne mondjam; birtokon kívül. Kívül, extra muros, minek következtében legalább tudom, ki s mi volnék. Illetve, hogy ki lehetnék végül is és végre. Egyetlen dologról nem mondhatok le, ez egyetlen tulajdonom. Arról, hogy önmagam legyek. A bűn­ügyi szakértők szerint nem ritkán csupán a .véletlenen .múlik, melyikük lesz az áldozat: a tettes, vagy .az áldozat a tettes. A véletlen dönti el. És még sok egyéb. Juhász Sándor életfogytiglant kapott. Ez még szerencse is, mert keve­sebb, mint huszonöt év, vagy tizenöt. A plankácsot, mint bűnjelet, lefoglalták. — Ne dugja a fejét strucc módjára a homokba. Nem illik a mellébeszélés egy kívülálló callövőhöz. ön dicsekedett — eredetileg Hermann Broch írja Ja­mes Joyoe-ról — „(találati biztonsága”-val. Ám .erről majd később. Ráérünk. De azért nem árt igyekezni. — Igen: a közhelyek, ilyen a fejét a homokba dugó struoc is, a derűs élet- szemlélet tartópillérei. Csakhogy a strucc, ha egyáltalán és főleg üldöztetése esetén a homokba dugja, struccpolitika céljából, a fejét, ott, ahol a homokba dugta, a környék felizzik körülötte. Van ez a változat is. Nem az a humaniz­mus, hogy a világ bajain, mindenért, látványosan óbégatunk. A világ hatalom­mal, emberfőkkel játszadozóinak ez amúgyis csak annyi, mlint nekünk volna egy páncélkocsiban a kellemetlenkedően elénk toppanó ősember auáauá-kiál- tozása. Még annyi sem. Már nem ez a humanizmus a fölháborodomtehátva­440 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom