Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Galambosi László: Költők sorából lépj elő! (vers)

Melléd totyogtak pötty kacsák, málinkó izzott ujjadon, aranyló pelyhe villogott, ha kísért kerti utadon.

Zajgott az udvar, gyöngytyúkok kerengtek lábaid körül; kutyák, macskák, böccék, csikók beszéltek szinte emberül. Kasokban lakó méheket zümmögve hívtál fakadó szirmok közé; pergett a méz, öblös csuporba csorduló. Levélkalap a meggy fejét hőségtől védte: „Jól van így” mondtad magadban, fürkészted ribiszkék rubin bokrait. Csüngtek pozsgás-bőrű szemek, tenyérnyi fürtök ékesen.

Darázs tanyázott epreken, csapolta nedvük kényesen. Kényesen? Inkább szaporán, szívta a levet torkosán.

Nézted, biztattad: „Kis komám, csak módjával és okosan.”

*

Egy havas kérgű reggelen, mikor az ágak hajoltak csonka odvakkal lefelé, rád hahóztak a halottak.

Ríva másztak a Mély alól, nyújtották feléd karjukat; ágaskodtak, hogy simogasd televény-maszkú arcukat. Kondult az ég, kondult a rög s Te alábuktál Erzsiké, mint búvár óceán ölén, lebegsz hullámzó semmibe. Táltos-nyerítés gyűrűje ébresszen, vasderes lovak röpítsenek az Űr elé, ha földereng majd ama nap. Költők sorából lépj elő!

Éltessen szárnyas harsona. Szikrázzon zsámolyod mögött gyémántkoronás Mesefa.