Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Monoszlóy Dezső: Kutyatejet isznak a lepkék (novella)
ezekben ugyanolyan üvegek vannak, mint amilyen az ő feje felett is meredez. Kinyitja, becsukja, akárcsak ő a fürdőszobaajtót. Lehet valaki előre hűtlen valakihez? És azután? Bébi most megint az ágya szélén ül, a lepedőt igazítja a lába alatt. Miént kell mindig kellemetlen dolgokra gondolni? Különösen, ha az ember megöregszik, jussanak inkább vidám kalandok az eszébe. Például amikor a nászéj szakánkon előbújt az az egér, és mi addig hordtuk a vizet az egérlyukba, míg az alattunk lakó szállodaigazgatót öntöttük ki a szobájából. Nem értem, miért nem tudtál hűséges maradni hozzám! Hűséges? Bébi fitos orra csodálkozva a plafonra mered, ahol molylepkék mászkálnak. Mindig hűséges voltam hozzád. Soroljam? Mit akarsz sorolni? A gyönyörből, amit neked adtam, amit ketten éltünk át, másnak nem jutott. És különben is, abban az értelemben, ahogyan te beszélsz a hűségről, te is megcsaltál. Mit válaszoljak erre? Hogyan magyarázzam? Próbáld meg! Nézd, ha úgy csaltál volna meg, ha tudatosíthattam volna, nálad sem jelent többet, mint nálam, akkor nem fájt volna. De fájt volna! Ezért nem vallottam be. Csak amikor tanúkkal rohantál rám és a szeretődet is rámuszítottad, de akkor sem mondtam el mindent. Nekem sohase volt szeretőm. Hát akkor ágyastársad. Álmomban sem tudtalak mással behelyettesíteni, nem mintha nem képzelődtem volna más nőkről, olyanokról, akik valóban voltak, vagy olyanokról, akik lőhettek volna, de végül is ezek .csupán kézzel, lábbal, szájjal, öllel egészítettek iki, vagy sokszoroztak meg, ha az elképzelt magányos szigeten egyet lehetett választani közülük, te maradtál. Ez velem is így volt. Mit gyötrőd magad ősrégi fürdőszobákkal? Már nem gyötröm magam. Inkább az érdekel, ez a váláskor se került szóba, hogy amíg a fronton voltam, mi történt azon a magános nyáron, amit valaki emléksorként egy ezüst cigarettatárcába vésetett? És ezt most itt, a kórházi szobában akarod megtudni, ahelyett, hogy azon iparkodnál, hogy valamelyest összeszedjed magad? Az ember szeretne rendet teremteni az életében, szeretné látni, hogy a nyüzsgésének, a nekibuzdulásának értelme volt. Ez attól függ, hogy én hány férfival feküdtem le? Attól is. Látod, ezért nem mertem őszinte lenni hozzád. Ügy gondolom, szavakal. A szeretetemmel mindig hű voltam. Az első húsz év szeretetét nehéz másra felcserélni. Na, hogy ityeg a fityeg? Szerencsére egy kezelőorvos is akad, kedves, gömbölyű emberke, aki beleszól ebbe a lehetetlen párbeszédbe. Van valami esélyem? A halálra mindenkinek van esélye. Ez persze csak olyan szólásmondás, ha megoperáljuk, úgy fog szaladni, mint a mezei nyúl. Egy ilyen műtéthez én már fáradt vagyok. Ha nem operálnak meg, legföljebb nem lesz belőlem balett-táncos. Hát azért ez nem olyan egyszerű. Dehogyis nem, és minden még egyszerűbb lenne, ha még egyszer huszonhárom éves lehetnék. Akkor mit csinálna? Akkor nősültem. És most nem venné el? De, csak mindent másképpen csinálnék. Például nem féltékenykednék a múltjára. Próbálja kissé megemelni a lábát. Nem megy, mi? Nem. Mennyi van még a sorozatból? Még három. Hát akkor bátran tovább, ártani nem árt. Ártani nem árt, és a Bébivel folytatott beszélgetések sem ártanak. Ügyis csak a kérdéséken van a lényeg, a válaszokat tetszőlegesen ki lehet cserélni. Például így: vedd tudomásul, egy percig se voltam boldog veled, a többiekkel meg azért feküdtem le, mert azok jobbak voltak az ágyban! Ilyesmit természetesen Bébi sohasem mondana, még akkor sem, ha ez lenne az egyetlen igaz vallomás. Ilyen végleges mondatok után már nem lehetne tovább játszani a lehetségesekkel, a ,^hátha így volt”-tal, a „kezdjük előré”-vel. Ilyen mondat szétborzolná a cirógatásokat, a szenvedélyes érintéseket. Húsz évvel utólagosan sem lehet így elbánni. A kezelőorvost persze aligha érinti Bébi sorsa. Még az ajtóból se tekint vissza, valószínűleg már 415
