Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Kuntár Lajos: Vas megye irodalmi múltjából ("Önerős" könyvkiadás) (tanulmány)
1938. 1—2. szám: Gr. Cz. Andrássy Ilona, Zsikó Gyula, Szomorú Árpád. 4. szám: Bakó József, Harsányi Lajos, Tóth János. 5—6. szám: Gyurányi László, Vathy Elek Magasi Artúr, Jankovics Ferenc. 1939. 1—2. szám: Missura-Krug Lajos, Kunszery Gyula, Puszta Sándor. 3. szám: Horváth Béla, György Oszkár, Lendvai István, Nagy Méda, Torkos László, Pálffy István, Tanka János, Kászonyi László, Baráth Ferenc, Farkas Klári. 4. szám: Váth János, Lakos Eta, Joós Sándor, Walthier Eliz. 5—6. szám: Babits Mihály, Orosz Iván. Könyvek saját kiadásban és terjesztésben A Nemzedékek kiadói tevékenysége akkor indult és folytatódott, amikor háborús kimerültség, gazdasági pangás, majd válság bénította a kulturális életet. Az e névvel összekapcsolódó íróknak sikerült leküzdeniük a nehézségeket, még az 1929—33-as világválság szorításából is kit tudtak bújni, hiszen hat szerző 8 műve ezekben az években látott napvilágot. Rejtélynek tűnhet, hogy hogyan tudott 20 vidéken élő író húsz éven át folyamatosan, néhányan több kötettel is, jelentkezni az általános szegénység idején. Magyarázat az összefogásban, egymás áldozatos segítésében van. Az írók ugyanis lényegében saját kiadásban és terjesztésben adták ki műveiket. Vagyis, vállalkoztak a nyomdaköltség előzetes biztosítására és ennek érdekében alkalmazták az előfizetésgyűjtés módszerét. A nyomdák konkurencia-harcban álltak egymással. Ez lehetőséget adott az íróknak a legkedvezőbb fizetési feltételek kiharcolására. Ezért jelentette meg például Ősz Iván a Lélekharang című művét Szombathely egyik legkisebb nyomdájában, a Számedly Schrammel nevűben. Az írók anyagi érdekeltségük folytán vállalták a lakóhelyüktől távoli nyomdák igénybevételét is. Példaként elég hivatkozni arra, hogy Bárdosi Németh János és Ősz Iván 1926-ban Pécsett nyomatták ki egy-egy kötetüket. A Nemzedékek kiadói vállalkozásában meg jelent művek szerzői többségben tanárok, tisztviselők, papok voltak, akiknek anyagi helyzete nem volt rózsásnak mondható. A fizetésükből csak nehezen és hosszú évek során gyűjthették volna össze a nyomdaköltséget, így aztán «a közlési kényszer arra késztette őket, hogy előfizetéses formában biztosítsák a nyomdaköltséget teljességben vagy nagyobb részben, és csak az anyagi fedezet birtokában adták kéziratukat a gondosan megválasztott nyomdába. Az előfizetés vagy előjegyzés gyűjtőíven történt. Az általában nyomdai úton előállított íveket magúik a szerzők és a segítők (szerzőtársak, barátok) gyűrűztették. Az íróknak — a betöltött pozíciójuk szerint differenciáltan — kiterjedt baráti és tisztelői köre volt. A gyűjtőívek elsődlegesen az ezekhez tartozókhoz, és általuk a szélesebb körökhöz jutottak el. A könyvek „látatlanban” történő megrendelésében tehát az emberi-szellemi kapcsolatoknak volt a legfontosabb szerepe. Az előlegezett bizalomért, az elő-megrendelésért árkedvezményt kínáltak a szerzők. Pável Ágoston említett verseskötete esetében konkrétan is megismerhetjük az előfizetéses módszert és az adott árkedvezményt.9 A szerző és a leendő olvasó közti bizalmi szerződés ezt tartalmazza: „Alulírott megrendelem Pável Ágostonnak az 1932. év folyamán megjelenő verseskötetét 1 pengő 50 filléres kedvezményes áron, mely összeg legkésőbb a könyv átvételekor fizetendő. A kötet bolti ára 2 pengő 50 fillér lesz.” A szöveget követő ru'brikázot't részen a sorszám, a megrendelő neve, állása, lakása, a rendelt példányszám ára, az összeg befizetésének igazolása és utolsónak a jegyzet rovat következik. A megrendelőlapokból általában sokat készíttettek. Az ismertetett gyűjtőív bal felső sarkában kézzel beírt sorszám: 104. Az előfizetés-gyűjtést külön lapra nyomtatott kísérő szöveg is segítette. Ebben a szerző közvetlenül szólt az olvasóhoz. Pável Ágoston a szóban forgó kötete esetében így: 373
