Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Dieter Ronte: Klimó Károly képei előtt

tem levő installációra. A fal, a régi tárgyak: létra, öreg takaró, színek és formák összegyűjtve — új látást, új vizuális konstellációt eredményeznek. És ez úgyszólván szimbolikus értelmezése mai korunknak. A művész — ezúttal Kiírná — megtalálja és új kontextusba helyezi az általunk már feleslegesnek ítélt tárgyakat, amilyen esetünkben például a létra (még mindig Jákob lajtorjája), és az alkotói látás sajátos módon integrálja, új összefüggésbe rendezi a környezet dolgait.

Századunk társadalmát mint a materializmus kiteljesedését írhatjuk le; ebben a korban meglehetősen irracionálisnak tűnhet az a komoly játék, amelyet Klimó folytat és elmond. Ám ha az elmúlt évből valamilyen tanulságot levonhatunk, ez az lehet, hogy az ember a természetben és a társadalomban logikai fogalmakkal nem kifejezhető tényező*; ezt az irracionalitást ábrázolni pedig a művészet feladata. Mindennek jegyében elmondhatjuk, hogy közöttünk Klimó a legnagyobb irraciona lista, de — és megnyitó beszédemet ezzel szeretném zárni — valójában ő közöttünk a legnagyobb realista.

• Utalás a csernobili katasztrófára.