Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Kovács István: Vallomás - előszóban elbeszélve (esszé)
na be: könnyebb a magyarságról felfűtötten szónokolni, tudálékosan beszélni, lekezelöleg nyilatkozni vagy zavartan hallgatni, mint a hozzá való viszonyunkat alapjaiban és teremtő módon tisztázni. Tudatosítani azt, hogy magyarnak lenni nem velünk született adomány, nem kiválasztottság vagy átok, hanem naponta megvívandó harc. Olyan küzdelem, amely belső szabadságunkért folyik, s amelynek kimenetelét nem befolyásolhatják „a begyűrűző külső tényezők”... A magyarság — vállalás ... És mint vállalás — egyszerre meghatározó formája és tartalma emberi létezésünknek. Meghatározó, de nem behatároló, nem kizárólagos és kizáró. Vállalni hovatartozást csak szabad vagy szabadságra törekvő ember képes ... Tudom, az ilyenek vannak kisebbségben. De szükségszerű-e ez? Ez az örökös kisebbség. Kisebbségi lét. Persze — ha már a kisebbségről van szó — bizonyos tekintetben mintha előny lenne a kisebbségi sors, amelyben az ember hovatartozásának igényes vállalása által belsőleg kimunkált, érzékeny-fogékony, életenergiájának tartalmasabb felhasználása révén pedig — úgy tetszik — az átlagosnál tehetségesebb ... Ha — tegyük sietve hozzá — az európai tolerancia legjobb hagyományai által teremtett viszonyok között élhet, s nem övezi, szorongatja, fojtogatja a megsemmisítésére fenekedő gyűlölet. Nincs nagyobb rab a gyűlölködéstől elvakult embernél. A gyűlölet többnyire a gyávaság, az irigység és a butaság öszvér-indulata. Szánalomraméltó a gyűlölködő öszvér-ember, aki rabságát szabadságnak hiszi. Van, aki mély gyászában is képes nevetni. És örülünk felszabadult mosolyának. A gyűlölködők legfeljebb csak vigyorogni tudnak. Nevetségesek. De amellett riasztóak és veszedelmesek is!... Maradjon végtelen ez az éppen hogy csak elkezdett, határozott egyéni hangjaival is tétova beszélgetés .. . Adassék tér és lehetőség továbbra is azoknak, akik önazonosulási küzdelmüket... és mosolyukat meg akarják osztani másokkal. Budapest, 1988. január 8. Üdvözöl: Kovács István 348