Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Kovács István: Vallomás - előszóban elbeszélve (esszé)
föntebb idézett közösséget jelölő szavak, esetenkénti mágikus mozgósító erejüknél fogva puszta citálásukkal, „ráolvasásukkal” képesek lettek volna orvosolni az országos bajokat. A társadalom csömört kapott tőlük. Mennyire igazolást nyertek Cyprian Kamil Norwidnak, a magányos lengyel költőóriásnak száztíz- egynéhány évvel ezelőtt ezzel kapcsolatban megfogalmazott gondolatai: „A hazafiságról egyetlen római patrícius se írt tizenkét kötetet, mert valahogy ízléstelen volt. Az ilyen túlfecsegéssel ugyanis nemcsak a barátságot, szerelmet lehet elszürkíteni és lejáratni, hanem az olyan szavakat is, mint Haza és Szabadsá g.” A hetvenes évek első két harmada látható jóléttel és az évek múlásával mind jobban hallható elégedetlen hangokkal fogadott bennünket. A mi szemünkben sok minden magával ragadó volt: elsősorban a színház, a költészet, esetenként a film (Zanussi fellépése, Wajda, Kawalerowicz megújulása), egyes történelmi munkák, elsősorban az esszék, az irodalmi, művészeti viták, amelyek óhatatlanul politikai disputákba csaptak át. Emellett Lengyelországban ekkor még az élet is viszonylag olcsó volt. A hetvenes években ugyanolyan otthonosan forogtunk Lengyelországban, mint az előző évtizedben. Kapcsolatunk a hatvanas évek közepén, végén induló költői csoportok képviselőivel tulajdonképpen ekkor vált szorossá, termékennyé. így Ryszard Krynickit, Krysztof Karaseket, Stanislaw Barahczakot, Adam Zagajewskit, Ewa Lipskät, Julian Kornhausert, Bohdan Zadurát, már mint nemzedéktársainkat népszerűsítettük az Alföld, a Kritika, a Mozgó Világ, Nagyvilág, Tiszatáj hasábjain. A magyar közgazdaság ebben az időben vált fogalommá Lengyelországban. Jó lett volna fiatal közgazdászokkal, szociológusokkal, történészekkel is kapcsolatot teremteni. Történettudományunkban is értékesen új és fontos fejezet kezdődött a hetvenes években. Hogy mennyire az, azt művek hosszú sora tanúsítja. Az elmúlt másfél évtizedben történelmünk kérdéseit árnyaltabban megközelítő, önállóbb szemlélettel feldolgozó, elemző szakmunkákkal és tudományos-népszerűsítő művekkel csillapította a história iránt a hatvanas évek második felében fellobbant érdeklődést, formálva így közösségünk történelmi tudatát is. Nemzedékem történész tagjai mind meghatározóbb súllyal vannak jelen szakterületükön, összefogásukban is fontos szerepet játszik a História című folyóirat, amely tudományos igényessége mellett példamutató nyíltsággal beszél történelmünk kényesnek ítélt kérdéseiről. Tekinthetjük a lap tevékenységét akár terápia jellegűnek is. Az ún. kényes kérdések termelik ugyanis a lélekölő s elmepusztító mérgek egyik legveszélyesebb fajtáját. Történettudományunk mai eredményeinek prizmáján át nézve már nem is tetszik oly nyomasztónak az ún. deheroizáló korszak. Lengyel történészekkel csak szórványos kapcsolatokat sikerült kiépíteni. A kapcsolatteremtésben és -tartásban a diákéveken túl már meghatározóak az anyagi feltételek. Ez hatalmas terheket rakott ránk, mivel látva, érzékelve, hogy viszonyaink között ezeknek milyen méghatározó szerepük van, nem számolhattuk fel, de a kívánalmaknak megfelelően se gyarapíthattuk őket. A személyes kapcsolat a legfeszélyezőbb kérdések megbeszélésére, megoldási kísérletére vagy megoldására is biztosíthatja a demokratikus légkört, ami alkalmasint több, mint a baráti. Az oly nélkülözhetetlen „apró munka” — hogy a Pa- lacky által meghonosított fogalmakat idézzük — hatásfoka az így kialakított légkörben növelhető igazán. Már pedig ezen „apró munkák” társadalmasításának alapjait a személyes kapcsolatok vethetik meg legtartósabban. Az alulról jövő kezdeményezésekre, öntevékeny közösségi szerveződésekre milyen nagy szükség lenne ezen a területen!... 346
