Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Kovács István: Vallomás - előszóban elbeszélve (esszé)
megítélve is, igazi közösséget alkottak: az eszményien megvalósult nagy családot, amelyben jól éreztem magam, s mem hiányzott a háborúiban eltűnt apa. „Eltűnt a háborúban” — mindig ezt kellett mondanom, ha róla kérdeztek. Én persze a nagy családi szájzár korában se az elharapott mondatokat, se a félszavakat, se a ikrákogásokat, se a nyákuktefcert viacefcet nem értettem — vagy féltem érteim? — bár sejtettem, hogy valami szentség törő t, büntetendőt, tilosait jelentenek ... Életem boldogságos napja volt, amikor Rákosi Mátyást — kapcsolatot éreztem közte és Rákosi Viktor között — egy május elsejei felvonuláson az üveghegyeken át a dísztribünön megpillantottam. Jóságosán kerek feje csillogott a napfényben. Dobó István állhatott így aranyos sisakjában az egri vár mellvédje mögött, amikor az alant hömpölygő janicsámépséget szemlélte. A gondnok bácsi, nagyjából a tribünnel egyvonalban, megállította szanatóriumunk dolgozóinak fehér ruhás szűzi menetét és elharsogta: „Most pedig háromszoros éljen Rákosi elvtársnak!” Kiáltottam volna ón anélkül is lelkesen, de hogy szanatóriumunk gazdasági tisztje szólított rá ifiéi, akit apámként szerettem, torkom szakadtából üvöltöttem, mint valami varázsigét, amelynek hatása egyenes arányban áll a kiejtés hangerejével. E felvonulás emlékezetes jelenetének hatására 'éreztem először, hogy valamiképpen része vagyok a történelemnek. És, hogy ez ijó. Csak az gondól- koztatott el, hogy a gondnok bácsi miért nem -tagja a pártnak. {Ez feltűnően köztudott volt). Ösztönösen tiltakoztam a felszínre lökődő vélekedés ellen, már- minthogy méltatlan llenne rá. Hiszen az emberek szerették közvetlensége, készségessége, humora miatt. Éis a nagy vezért is megélj eneztetite... Szeretett apánkat ..., aki „eltűnt a háborúban”. 1955 nyarán három család összeállt és gyermekeik számára több napos gyalogtúrát szervezett Dobogókőre. A negyedik, csonka családot egy személyben én alkottam; gyámságomat a gondnok bácsi vállalta. Az emlékezetes kirándulás során oly magától értetődő természetességgel mesélt a cserkészidők nagy test- és lélekedző táborozásairól, s oly, már-már kultikus tisztelettel beszélt Teleki Pálról, hogy 'életemben először éreztem magamban történelmi” zavart. Annyit ugyanis tudtam Telekiről, hogy a népnyúzó bukott rend vezető embere volt. (Nevét is olyan tér viselte, amelyik Mr,itt csúnyaságával., s szürkület után ijesztő dolgok történtek a bódéi között. Azt, hogy egy másik TeleM is volt, egy ugyancsak öngyilkos és ugyancsak gróf, később tudtam meg.) Grófi volta 'nem zavart különösebben, mivel a szanatóriumban dolgozott néhány grófinő. Bűneiket levezeklendő, takarítónőként fejtettek M hasznos munkát a .társadalom iszámára, s legfeljebb csak mosolygásukkal különböztek a többi halandótól. Zavaromnak mutatkozott egy késleltetett összetevője is, amely később robbant, mint egy több évre időzített bomba. Tanultuk ugyanis, hogy Teleki miniszterelnökségéhez fűződött az ún. második zsidótörvény megalkotása, s gondnokunk — sokáig az egyetlen volt, aki előttem megbecsüléssel szólott az öngyilkos miniszterelnökről, a fiőoserkészről — zsidó ember volt. A szanatórium dolgozói egyébként az etnikai képet tekintve, kicsinyített mását alkották a hajdani Magyarországnak: szlovákok, svábok, bolgárok, kitelepített felföldi, elmenekült jugoszláviai, ittrekedt erdélyi 'és 'őshonos helybéli magyarok alkották a gyógyítok és gyógyítandók táborát. (A görög menekültek jelentették a kivételt: törve beszéltek' magyarul és mindnyájan tüdőbetegként feküdtek a szanatóriumban.) Ez utóbbi ítény mit se zavart abban, hogy 1956338
