Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Vékony Gábor: A dák-római kontinuitás-elmélet a koraközépkori Erdély történetének tükrében (tanulmány)

pát-medencébe (a legkorábbi Névtelen krónikában, valamint a többek által használt Letopise^ul unguresc, a magyar évkönyvben), Traianus katonáitól való származást (Miron Costin, Dimitrie Cantemir), a dákok részvételét a román etnogenézisben (Constantin Cantacusino).

A XVIII. században aztán a románság eredete politikai kérdéssé válik. Ez a kor már az erdélyi románok egyenlőségi törekvéseinek korszaka, amelynek kezdetét igazában az erdélyi orthodox románok Rómával való egyesülésétől, az uniótól számíthatjuk (1697). Erdélynek ekkorra legjelentősebb népe a román, politikai jogai viszont a három „nemzet” a (magyar, szász, székely) mellett nincsenek. Nem véletlen, hogy ezekért a politikai jogokért harcoló Inochentie Micu-Klein püspök már 1735- ben kijelenti: „Mi Erdélynek legrégebbi, Traianus császár kora óta lakói vagyunk”. A politikai céllal íródott 1791-es „román kérvény”, a Supplex libellus Valachorum is arra hivatkozik, hogy a románok Traianus császár gyarmatosítóitól származnak. A politikai érdekek aztán hosszú időre meghatározzák mindenkinek a daciai római kontinuitáshoz való viszonyát. Meg kell azonban mondanunk, hogy ez a szenvedélyekkel terhes történeti vita, amelyet románok, magyarok, németek folytattak, a románság erdetének és történetének sok pontját tisztázta, így végül is — történeti ismereteinket nézve — hasznosnak tekinthető. E vita kibontakoztatásában jelentős szerepe van az „erdélyi iskola” három tagjának, az „erdélyi triásznak”, Samuil Micu- Klein (1745—1806), Gheorghe Sincai (1753—1816) és Petru Maiornak (1754—1821). Mindhárman unitus (görög-katolikus) egyháziak voltak, bécsi és római iskolázottsággal. Sincai is, Maior is a budai egyetem nyomdájának román korrektorai, mindketten jól ismerik a magyar történeti irodalmat. Az erdélyi triász csak a daciai rómaiak továbbélését tanította, szóba sem került (amire Erdélyen kívüli román területeken a dák őslakosság romanizálódott, a helybenmaradt akkor is, amikor a biro- Mára ennek a tanításnak a fordítottjával találkozunk: a rómaiak által elfoglalt területeken a dák őslakosság romanizálódott, s helybenmaradt akkor is, amikor a birodalom visszavonult erről a területről.

Azt természetesn józan ésszel senki sem állítaná, hogy egyetlen latinul beszélő sem maradt 271, a római kivonulás után az egykori Daciában. Meg kell azonban fontolnunk, hogy a görögökön kívül a Balkán-félszigeten és a Kárpátok vidékén nincsen olyan nép, amely jelenlegi lakhelyeire ne az időszámítás kezdetét követő első évezredben, pontosabban, a Római Birodalom összeomlását követően jutott volna. Szlávokat, magyarokat, törököket (helyenként németeket) találunk ma azokon a területeken, ahol az időszámítás kezdete körül trákok. illírek, dákok, pannonok, kelták vagy görögök és latinok éltek. Az albánokat ugyan őshonosként szokták számon- tartani, régóta tudjuk azonban, hogy mai lakhelyeiken nem azok, s jó okaink vannak azt feltenni, hogy a Balkán-félszigetnek csak kései telepesei. A betelepült albánokon, szlávokon, magyarokon és törökökön kívül több olyan népről, nyelvről van tudomásunk, amelyek ugyancsak később szálltak meg a Balkán-félszigeten és a Kárpátok vidékén, mára azonban semmi nyomuk nem maradt, környezetük teljesen beolvasztotta őket. Nem is kell számbavennünk azokat a népeket, amelyek az V. század végéig a Római Birodalom határain belülre települtek (azaz a Balkán-félszigetre), legyenek akár iráni nyelvű alánok, germánok vagy éppen hunok. Eltűntek az 512-ben a mai Bulgária északi részére, majd 535 körül Belgrád környékére települt germán nyelvű herulok, igaz ezek száma nem lehetett valami nagy. Nem maradt nyomuk a hun uralom örököseinek, a Kárpát-medence keleti felét megszálló gepidáknak, pedig őket még a VIII. és IX. században is emlegetik a források. Török népek sorát említhetjük azok között, akiknek semmi nyomuk nincsen: bolgárokat, akik már az V. század végén az Al-Duna mentén vannak, a VII. században pedig a Kárpát-fmedencében hallunk róluk, az ugyancsak bolgár kuturgurokat a VI. században az Al-Duna vidékén és a Dunától délre, az 567/568-ban a Kárpát-medencébe települt avarokat, a 681-ben a Dunától délre államot alapító (s a mai bolgároknak és Bulgáriának nevet adó) dunai bolgárokat, a velük közeli rokon, a Kárpát-medencét a VIII. században lakó onogundurokat vagy a IX. században idetelepült, bolgár-török nyelvű onogurokat vagy wangarikat. Nyomtalanul eltűntek a Du327