Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Bán Péter: Az Erdély története szakmai vitájának ismertetése
mán nyelvhasználatot kívánta. 1934-ben aztán, amikor megalakult az egységes romániai nagypáholy, egy új magyar páholy is szerveződhetett. Ezeket a második világháború, illetve a német előretörés egyaránt szétzilálta, üldözte. Korom Mihálynak, a történettudomány doktorának referátuma nagyon kényes ügyet érintett: az 1940 és 1944 között Magyarországhoz visszacsatolt észak-erdélyi és székelyföldi területek kérdését. Ezért valószínűleg tudatosan nem tért ki a mai romániai publicisztikában túlzottan hangsúlyozott atrocitásokra, megmaradt a mértéktartó hangnemnél. Kiemelte, hogy a második bécsi döntésre sem a magyar, sem a román fél nem kérte fel Hitlert, viszont mindketten látatlanban elfogadták azt. Ugyanakkor a döntés eredményével, illetve egymással szintén nem értettek egyet; a bécsi döntés semmilyen szempontból nem felelt meg a történelmi kompromisszum követelményeinek. Egyébiránt az antifasiszta koalíció minden nagyhatalma az etnikai határok elvét vallotta akkoriban. A második világháborút lezáró békeszerződések izgalmas nemzetközi összefüggéseiből Fűlőp Mihály kandidátus a magyar-román államhatár rögzülésének folyamatát követte végig. Előadásából kiderült, hogy a végeredmény nem két kisnemzet akaratának eredőjeként született meg, mert a külföldi külügyminisztériumi levéltári adatok kétségkívül egy nagyhatalmi, bár csak fokról-fokra kialakult elhatározásról tanúskodnak. Igaz: Magyarország és Románia közül kezdettől az utóbbi volt kedvezőbb helyzetben, mert a fegyverszüneti egyezmény — ha nem is a véglegesség igényével, de — visszaállította a trianoni határt. 1945. március 6-án azután Petru Groza személyében egy ügyes taktikus politikus került a kormány élére. Demokráciát, azon belül nemzeti egyenjogúságot garantált, „Groza magyarbarátsága is megállt azonban a határkérdésnél” — mondta Fülöp Mihály —, sőt a toleráns magatartás a kívülálló nagyhatalmak szemében feleslegessé tehette a határrevíziót. Közöttük azért voltak nézetkülönbségek ebben az első periódusban; a nyugati hatalmak felvetettek bizonyos határkorrigálási tervezeteket (ha nem is egyformákat), Molotov határozottabban állt Románia érdekei mellett. Anglia áprilisra már a szovjet állásponthoz csatlakozott. A második etapban, a szeptember 20-i londoni Erdély- vitán az USA tartotta még álláspontját: közvetlen román-magyar tárgyalások döntsenek. Amikor visszalép ettől, akkor, 1946. április 27-én mehet a magyar Sebestyén Gyula-misszió Moszkvába, nyilván a látszat kedvéért. Petru Grozat — aki egyébként is végig tájékozottabb volt — ugyanakkor a három nagyhatalom már biztosította támogatásáról. A vitaülés második napi délutánjára tervezett szabad disputára, valamint a referátumokban érintett szerzők válaszaira meglehetősen kevés idő maradt. Gunda Béla egyetemi tanár néprajzi kutatásaiból leszűrt új eredményeit ismertette a végig kitartó hallgatósággal. Az erdélyi román népi műveltség és tárgykultúra kettős jellegűnek látszik. Délen balkáni vonásokat mutat, északon viszont keleti szláv eredetet; a ruházatban, a szerény mondavilágban, az állattartás és a földművelés arányában, a szerszámformáiban, egész jellegében egyaránt. Eszerint az észak-erdélyi románok nem a Balkánról, hanem Bukovina felől települtek be. Ha végül megtelepült egy faluban a románság, a leggyakoribb, hogy csak a településtől távoleső dűlőnevek román nyelvűek, a közelebbiek magyar névadás eredményei. Tehát az etnográfiai adatok elemzése is cáfolja a dákoromán kontinuitást. Kádár Zoltán művészettörténész a kolozsvári egyetemnek a művelődéstörténetben betöltött szerepét tette nyomatékosabbá. Raffay Ernő, a nemrégiben megjelent Erdély 1918—19-ben című könyv szerzője nem kívánt reagálni Pach Zsigmond Pál bíráló megjegyzéseire, hogy t.i. magyar nacionalista elfogultság lenne felfedezhető munkájában. Dicsérte Szász Zoltán fejezeteit, de nagyobb teret szentelne az ún. nagyromán irredenta mozgalmak fejlődéstörténetének. Töttössy Istvánné tanárnő az első világháború utáni „kitekintés”-ből — amely egyébként adatszerű s nem értékelő — a sokatmondó statisztikai adatsorokat hiányolta a romániai iskolapolitikáról. 1918—1968 viszonylatában ő maga is említett példákat. Gebei Sándor tanár, kandidátus az Erdélyi Fejedelemség 16—17. századi önállóságának mibenlétére kérdezett rá. Márki Sándorra hivatkozva úgy lehetne fo322
