Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Szabó Miklós: Közép-Európa: történelem és program (tanulmány)
lenni, s egységes, egynyelvű német államot teremteni a Dunavölgyében. Miután ez nem sikerült, ennek a törekvésnek helyére semmi gondolatot nem volt képes állítani. A dinasztikus állam középkori gondolatát, mint ilyen alternatívát akkori hirdetői sem gondolták komolyan. A gondolati sterilség azonban mintha gyakorlatilag termékeny lett volna. Azt, hogy a Monarchiában az a jó, hogy minden más megoldáshoz képest kisebbik rossz, nem lehetett ideológiaként megfogalmazni, de gyakorlatot inspirálhatott. Azt a gyakorlatot, amelyet Taaffe „Fortwurseln”-nek becézett. A bajjal fenyegető problémákat elhallgató, megoldásukat elhalogató, elkenő, elviccelő, tovazötyögő tohonya tolerancia, amely évtizedeken át eredményesen bedöglesztette a romboló tendenciákat, miközben nem gátolt gazdasági, kulturális, civilizációs fejlődést, sőt még a szociáldemokráciát sem politikai térnyerésében. A Monarchia eme jellemvonásai nem történeti szakirodalomban bukkannak fel, inkább a nosztalgiahullám, a szecesszió-reneszánsz érez rá. A nosztalgiában a halk áthallás sem hiányzik, hogy a Monarchia efféle dolgaira az elmúlt harminc év Magyarországa is sokban emlékeztet. Nem kap helyet a közép-európai probléma aktuális felvetődése sem. A felvetődés két dimenzióban történik, A mi dimenziónk Milan Kundera nevezetes esszéje a közép-európaiságról, amely leszögezi, hogy népi demokráciák kis népei más történeti utat jártak be mint az orosz nép. A cseh, lengyel, magyar lényegük szerint nyugati népek, s ez a tény nem csupán a történelem számára bír relevanciával. Az esszé arra indította a bécsi Europäische Revue szerkesztőségét, hogy a témáról tanulmány-csokrot jelentessen meg. A blokk fontos része volt Hanák Péter cikke, aki kifejtette a sajátos közép-európai fejlődés történeti jellemzőit, leszögezve, hogy a múltban nem észlelhető közép-európai identitástudat. A Közép-Európában gondolkodás másik, nyugati dimenzióját az újkeletű német baloldali, alternatív-szociáldemokrata neutralizmus képezi. Ez az irányzat saját helyzetértelmezésének közvetlen előképét abban a virtuális Németországban igyekszik megtalálni, amely 1953—54-ben falsejleni látszott. Egy egyesült-semleges és ezen túl lehetőleg demokratikus-önigazgató szocialista Németország, amely modellje és vonzási központja lehet egy „harmadik Európának”. Ez a „harmadik Európa” volna hivatott alternatívája lenni a katonai tömbök Európájának s mutatna utat a hidegháború gyökeres felszámolása irányába. Ennek az Európának — a legújabb értelmezések szerint — legfontosabb jellemvonása a sokféleség. Az új nyugati értelmezésben a történeti Európa lényege, hogy sok nemzetként-nápként, eszmék, gondolati áramlatok, politikai álláspontok pluralizmusaként alkotott egységet. Identitása éppen abban határozódott meg, hogy mindig teret adott a sokféleségnek. Az európai azzal határozza meg helyét Európában, hogy igenli ezt a pluralitást. Hagyományaink, valóságos közép-európaiságunk múltja nem kapcsol bennünket ebbe a gondolati vonalba. Helyünket a jövőben akkor határozhatjuk meg az így értett európaisághoz tartozásként, ha ehhez a gondolati sokféleséghez hozzájárulunk eddig még feltáratlan, legközelebbi múltunk kritikus értelmezésével. Ahogy a korábbi mérvadó helymeghatározást is zsákutcás fejlődések kritikus magyarázata adta, a jövőben is az újabb zsákutcás fejlődések kritikus megvilágítása fogja helyünket biztosítani eme virtuális Európában. Amikor majd eme jelentős és folytatást kívánó vállalkozás legközelebbi kötete megjelenik, legrangosabb darabjai azok a művek lesznek, amelyek a legközelebbi közelmúlt kritikai feltárásával határozzák meg helyünket Európában. 316
