Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Tőzsér Árpád: Történet Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (vers)
A markáns arcú hatvan körüli férfi apjára emlékeztette. S nemcsak mozdulataival, ahogy például az erdőbe indulás előtt hóna alá csapta papírzsákját (ő abba szedte a gombát), hanem azzal a szokásával is, hogy mindig tele volt a zsebe szilvával. Ette früstökre, ebédre, vacsorára, akárcsak Mittel úr apja, a rég elhunyt asztalos és ács. Mittel úr (mellesleg költő és szerkesztő) éppen azelőtt olvasta egy nagy író memoárjában, hogy Veres Péter 1944-ben, egy munkatáborban a meoáríróval Holbachról vitatkozva zsebből ette a szilvát. Mittel úr akkor apja és Veres Péter azonos gusztusában valami misztikus egyezést, közép-európai sorsot látott. Mikor pedig Vojtek urat is meglátta szilvát enni, igazolva érezte korábbi felismerését: a szilva stigmájú Közép-Európát mint hazát. De ha egészen pontosak akarunk lenni, meg kell jegyeznünk, hogy a megvilágosodás nem a szilvával kezdődött. Sok-sok apró jel utalt már korábban is a mélyebb jelentésekre, s a szilva Mittel urat tulajdonképpen már meg sem lepte. Mintha egy másik életéből emlékezett volna rá. S pán Vojtekre is. Előre tudott társáról mindent, szokásairól, szárított gombával teli számtalan papírzsákjáról. Mittel úr lelke akkoriban úgy lengett ide-oda, múltból jelenbe s tárgyakból emberiekbe, akár a spiritisztáké. Körülötte már semmi sem volt azonos önnönmagával, minden valami másra utalt, volt és leendő létezésekre. A tízezer színben pompázó őszi erdőről például egy régi, be nem fejezett verse jutott eszébe: „Nekem az erdő égő műterem A festő mélyen a haraszt alatt fekszik cserepes szájjal Fölötte a súlyos lombok festékes vödreiben a bordó a piros a kármin a banánzöld az okker a türkiz a cinóber a vörös a smaragd a kobalt...” — A vershez a színeket Mittel úr barátja, É. I., a fogász szállította Prágából, aki a Gastulus utcában pillantotta meg őket egy festéküzelet reklámján felsorakozva. Egyszer a költőnk arról beszélt barátjának, hogy nem tudja megnevezni az őszi erdő sok-sok színét, s akkor É. I. megígérte neki, hogy alkalomadtán lemásolja s elhozza neki a prágai színjegyzéket. Csakhogy a prágai színek végül is igen talányos módon kerülitek bele a költőnk versébe. É. I. ugyanis sokáig csak ígérgette a listát 295
