Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Görgey Gábor: Vadászszőnyeg (regényrészlet)
Ja úgy, itt van a kutya elásva! A jégveremdombon látottak után kirukkolhatott eleddig titkolt szenvedélyével, ezért maradt el a pellengér! Tíz-tizenöt percnyi vakargatás után a mellényzsebéből elővett egy csehszlovák koronát — előre berakta a pénzdarabot, tehát készült az akcióra — és unokája kezébe csúsztatta. E pillanattól kezdve nagyapánál — persze a két lánynak is — mindig lehetett pénzt keresni, a nap bármely órájában. Egyszer, amikor vendégek voltak, az egész társaság kint ült a terraszon, Adám meg elunta magát, szépen odament a hintaszékében ringatózó nagyapához és se szó, se beszéd, elkezdte vakargatni kopasz fejét. Az öregúr a váratlan akciót már nem tudta megakadályozni, inkább belement, mint valami jó tréfába, de szemmel láthatóan röstelkedve — Mária néni pedig kijött a sodrából és úgy leteremtette tisztelt apósát, hogy az elvörösödött és szelíden eltolta magától az unokáját. E pillanattól lett teljes nagyapa és a gyerekek cinkossága. Diszkrécióba burkolták a titkos fejvakarásokat ugyanúgy, mint a talpsimogatást. Annyi évtized múltán bizonyos tapintásokra ma is nagyapa tömör sörtéjű, kopasz fejére emlékeznek az ujjai. Magyar vizsla simogatása, őzbőr érintése, finomabb padlószőnyegek, plüssdíványok felülete nyomban feltámasztja a rég elporladt testet, eleven, tapintható valósággá. Valamelyik nyáron, amikor megint összejöttek Tárkány- ban az unokák, meglepő fordulat várta őket. Egy mátyásmadár üldögélt a hintaszékben szemlélődő nagyapa vállán, farkát illegetve, fejét billegetve, teljes otthonossággal. Kora tavasszal bukkant fel, amikor nagyapa a hűvös márciusi napsütésben bundába burkolózva kezdett ki-kiüldögélni a teraszra, nézegetve a hóból előbújó hegyoldalt, a lucskos-fényes szántóföldeket, az összetéveszthetetlen sárosi olvadás meleg barna árnyalatait, melyeket Szinnyei-Merse néhány kilométerrel odébb, a családi birtokon, Szinnyeújfalu tavaszébresztő fényeiben vászonra varázsolt. A mátyásmadár először a korlátra telepedett, tisztes távolságban a hintaszéktől, onnét nézegették egymást nagyapával. Két napig tartott, amíg felmérte a helyzetet, el-elszállt, majd visszatértekor mind közelebb landolt nagyapához, de olyan pofát vágva, mint aki nem is közeledik, ő ugyanoda szállt vissza, ahonnét elrepült. Hamarosan ott billegett nagyapával szemben a korláton, karnyújtásnyira, és szemezett az öregúrral. Látnivaló volt, hogy a madár unja magát és partnert keres, akivel kommunikálni lehet. Nagyapa meg se mozdult, hogy tervei nyugodt végrehajtására bátorítsa a mátyásmadarat. Csak a szája mozgott: „Adjisten, Matyi! Hogy vagy, Matyi?” Matyi válaszolt is, utánozva nagyapa hanglejtését. Azután a harmadik napon, az egyik fontoskodó, látszólag sürgős, ügyintéző elrepülés alkamával, ami persze csak abból állt, hogy húzott egy ívet a nagy tölgy körül és már jött is vissza — mint aki észre sem veszi, hogy nem ugyanoda szállt, ahonnét elment, tehát szórakozottságot mímelve, nagyapa vállára telepedett. Persze minden idegében elFejvakaró Egy mátyásmadár puhatolódzik Partnernéző 291
