Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Mészöly Miklós: Érintések (Régi-új noteszlapok)
Fiatal legény meghal a tahi úton, otthon terítik ki, otthon ravatalozzák Arca nagyon piros. Az egyik rokon piros rózsákat hoz, azt akarja a halott feje köré tenni. „Azt ne! Az a két piros nem megy együtt.” * B. fontos tanácsot bízott rám halála előtt egy órával: „Pincében kell csinálni a krémest, mert fönt másképp lágyul meg a vaj s nem lesz olyan réteges.” * Pribék szabadsága a terrorban Gyanú nélkül lehet akár szent is. Költő, írhatja a tilosat. Végül a kor legnagyobb költője lesz. * (Szerelemről szólván) Szerelmeskedők, akik nem mentik maguk alól a fűben menekülő bogarat — nincs rá paragrafus. Szerelem súlya alatt kívánni a megcsalást, megcsalatást — még nem elég felnőtt ehhez a mi kis erkölcsünk. A hűtlenség — mint a hűség expanziója. Távirat, álomban: „A vadszőlő gyönyörű és ezer perec.” Nő kijavítja: „Ezer kifli.” * (Jánoska két meséje) Most mondok valamit, ami csak mesében lehet. Egy cicukának a házát lerontotta a kismajom. Utána együtt építettek egy új házat, abban laktak együtt. Később egérke is odaköltözött. Aztán az egérke leharapta cicuka fülét, s annak napokig nőtt a füle — napokig, napokig. Közben az új ház is össze akart dőlni, mindig letört belőle valami, az ajtó is összetörött. Akkor a cicuka — aki áj-báj macska volt — bánatában fölmászott a kéménybe, s mikor előjött, nem olyan macska volt, mint egy ember, hanem fekete, piszkos, mint egy kéményseprő. Utána az egérke is bemászott a füstbe, de ő ott akart maradni, mert áj-báj egérke szeretett volna lenni. És nem is jött elő addig, míg a ház össze nem dőlt egészen. De akkor már csak a kismajmot találta otthon, aki a téglák között ült és sírt, hogy mért is rontotta össze a cicuka házát. Az egérke meg azért sírt, hogy mért harapta le a cicuka fülét. De már nem építettek új házat. Várták, hogy cicuka mikor jön haza haragudni. A fekete égből egy fecske szállt az ablak párkányára, beszállt anyuka ágyára s ott elbeszélgettek. A fecske anyukával, anyuka a fecskével. Később a fecske beszéd helyett halkan ugatni kezdett — árva kutya lett belőle, nem volt senkije. De aztán búcsúznia kellett, megint visszafecskült és visszaszállt a fekete felhőbe. De most nem a közepébe, hanem a tetejére. S akkor a fecske belenézett a napba és elrontotta a szemét. Anyuka nem felejtette el a fecskét, most ő helyette vak. * (Filosz-káröröm) X. panaszkodik, hogy valahányszor támadják, nyakaz- zák, Z. folyton ott van a támadók között. „Akár csak Cauchon, szeret minden máglyaégetésnél tanácsadó lenni, ha-ha! — de ő csak nyavalyás cochon de Iáit.” 246
