Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Hamvas Béla: Az öt géniusz (részlet)

csak a nyugati körben alakult ki igazi város. Ez a közösségi szenvedély jelenti azt, hogy az ember az elemi természet köréből kilépett. A várost nem a természet vezeti, hanem a civilizáció. Délnek ilyesmire nincsen szüksége, az egység olyan zavartalan és bontatlan, a szellem és az anyag viszonya olyan mély, hogy külön emberi világot teremteni fölösleges és a rend megteremtéséhez az elemek közül nem kell kilépni. Ezért a szociális báj, amely a közösséget ott összetartja, problémátlan. Nyugaton a közösség alapja a társulás ösztöne. Ez az ösztön csak akkor ébred fel, ha az ember a mindenkire egyaránt érvényes értékek rangsorát felismeri.

Az ember azt hinné, hogy a természetből való kilépés, ami a civilizáció, veszteség és a legnagyobb veszteség az elemi érzékenység elvesztése. A civilizációban a természet-érzékenység helyét az érték-érzékenység foglalja el. Az elsődleges ártatlanság elvesztése fölött panaszkodni fölösleges, amikor az ember itt magasabbrendű ártatlanságot nyer. Fizikai erejéből tényleg veszít, ezért van szüksége bonyolult védelmi intézkedésekre.

Az emberi lét azonban csakis a közösségben finomulhat meg. Ha a végső cél nem is a közösség, mert az mindig az emberi személy, mégis csak a közösségi életrendben van lehetőség arra, hogy az élet színvonalát fölemeljék. Délnyugaton az antik középtengeri életrend töredékesen fennmaradt oldottság, amelyet mintha a tájba építettek volna. Az egyéntől és közösségtől független, mert az életnek ez a szerkezete még abban az időben alakult ki, amikor az egyéniség-közösség feszültségét nem ismerték. Ma ez az életrend már teljesen időszerűtlen, csupán emlék a múltból és megvalósíthatatlan Ezért él itt Délnyugat csaknem álomvilágban. Északon viszont a szocialitás nem bomlik fel.

Mindig laza volt, a civilizáció színvonala is leszáll, vele együtt a lét finomsága és az ember újra a természet anarchiájában él. Északon ezért csak individuumok vannak, személyiség nincs. Az individuum az, aki a természetből nem lépett ki. Itt nyugaton az az ember él, akinek végső célja a személy megteremtése. A személy több, mint az egyén, mert kerek, egész, tudatos és autonóm és személy az ember és az emberiség egyensúlya. Egyén van sokféle, költő, szegénylegény, kötéltáncos, kardnyelő, filozófus, elvetemült, elszánt, ügyes hi- pokrita, filmsztár, professzor. A személyiség nagyon ritka és Európa is csak keveset ismer. A természet remek egyéniségeket teremthet, mert ehhez az emberhez nem kell más, csak tehetség. Személyiséget csak a civilizáció tud teremteni. Ez az emberi természet gyökeréig való kiművelése és fölemelése és megnemesítése. Minden nyugati városnak, utcának, bútordarabnak, ételnek, ruhának, mint Van Gogh szalmaszékének, végső célja, hogy személyiség legyen.

Ez a Wilhelm Meister-életrend, amely a nyugati körben a közösség-szökevényt megteremti. Demokrácia és integráltság. Ebből a szempontból pontosan az ellentéte annak, ami az alföldi közösség. Az Alföldön senki sem méri magát közös mértékkel, ezért nincs demokráciája. A közösség rendje nem tömör, nem folyamatos és nem gazdagon árnyalt. Nyugaton az emberek magától' értetődően azonos mértékkel mérik önmagukat, a közösségben nincsen rés, szakadék, hiány, él, súrlódás, ami azt jelenti, hogy az alapoktól a tetőig egyenletes. Az alföldi ezért alig nevezhető társadalomnak, mert ez csak akkor igazi, ha szövevény és differenciált. Természettől függetlenül középpontja van, szíve már nem a földben dobog, hanem a szellemben. Sorsa nem az erő, hanem az erény. Életét nem a hatalom vezeti, hanem a műveltség. És minél inkább

234