Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Dúl Antal: A hely géniusza - a géniusz helye (Hamvas Béla nemzet-karakterológiája) (tanulmány)
a Vándor és a bujdosó kínzó, rebellis szabadság- és függetlenségvágynak mond, azt Az öt géniusz az Alföld kontinentális óceánjának emésztő szabadság szom jával írja le. — Virtus, „szalmaláng lelkesedés”, önmagábaroskadás, kesergés, rejtőzködés, elzárkózás, „gyepüszellem” éppúgy hangot kap mindkét írásban, mint a „hősi múltba” és „nemzeti erényekbe” menekülés hajlama. Prohászka kiemeli a kultúra örökös politikai-hatalmi függését — Hamvas magát a kultuszét is. — A vallást, mint a hatalom útegyengetőjét. A kereszténység gyökérverését már felvétele pillanatától politikai megfontolások ösztönzik. Szent István óta itt a vallás mindig az államrezon szolgálatában állt. Hamvas azonban tudja, hogy a magyarság jellemében Európa nyolc „geniális alkotóerejéből” öt fellelhető, és e nép sok hatást magába olvasztó, gazdagon rétegzett lelkületét egyetlen rendezőelven megalapozni nem lehet. A „kollektív pszüché” csak olyan hatást képes magábafogadni, ami alaptermészetétől nem idegen. A magyarság e földbe öt gyökérrel kapaszkodik. Életében Nyugat kultiváltsága éppúgy jelen van, mint Észak derengő líraisága, az Alföld emésztő szellemsóvárgása, az erdélyi bizantinus raffinériája és Délnyugat mediterrán oldottsága. Géniusz nemcsak a hely szellemét jelenti, hanem a „táj-ember-életrend stílusegységének” gazdag analógiáit: éghajlatot, tájat, vérmérsékletet, kedélyt, szokásrendet, ételt, ünnepet, sorsot, étoszt. * Az öt géniusz nem azt kérdezi, nyugathoz tartozunk-e vagy kelethez, és nem azt, hogy mi a sajátos feladatunk Európa népeinek sorában. E kérdés másodlagos. Az öt géniusz azt kérdezi, mi e nép üdvtörténeti küldetése. Mi az a szellem, amelyet a világválságnak ebben a „kései apokalyptikus pillanatában” erényeink és tehetségünk sajátos minőségeivel aktivizálva a válságfokozó erők a „létrontás személytelen hatalmai” — ellen harcba küldhetünk. A tudatosítás kezdőpontját Hamvas Béla alapállásnak nevezi. Az alapállás a vertikális tengely helyreállítását jelenti. Visszatérést arról az útról, amely a modern emberiséget válsághelyzete egyre riasztóbb stációihoz vezette. — Visszatérést, nem valamely meghaladott léthelyzethez, ősi valláshoz, bölcselethez, üdvtanhoz, hanem az emberi lét időfölötti „status absolu- tus”-ához, a minden korban érvényes bázishelyzethez. Szilárd alapot emelni történeti képződvényre, gazdaságra, kultúrára, politikai berendezkedésre nem lehet. Az ilyen feltételekre alapozott életrend a konstelláció elmozdulásával szükségképpen összeomlik. A profán történelem, mint az időbeli hatalomért (Guénon: pouvoir tem- porel) folytatott sötét és kegyetlen küzdelem krónikája, az összeomlott életrendek kimeríthetetlen példatára. Kérdés, van e olyan időfölötti, egyetemes emberi alaphelyzet, amely a szüntelenül keletkező-felbomló történelmi alakzatokban nem veszíti érvényét. Ilyen alaphelyzet van, és erről hiteles információt számunkra a hagyomány — az emberiség közös metafizikai öröksége: a szentkönyvek adnak. Az alapállás (Jacob Böhme Urstandja, René Guénon Etat primordial-ja) a történeti léttel nem szemben és nem annak irányában, hanem „arra merőlegesen áll”. Helyreállítása „nem pszichológiai, nem társadalmi, nem biológiai, nem vallásos, nem filozófiai, hanem egyszerű és konkrét és közvetlen létfeladat”. * Alapállása nemcsak a személynek, a közösségnek is van. Az ember egyetemes küldetéssel lép a világba, egyetemes küldetését azonban konkrét népbe, korba, földrajzi helyre születve, annak táptalajából növekedve, és annak életerejéből táplálkozva valósítja meg. A nép léte nem önérték, az életnek — egyéni vagy kollektív — nincsenek izolált és immanens értékei. Az életnek puszta fennmaradása értelmet nem ad. Az őskor teokratikus társadalmaiban a nép létének értelmet az adott, ha kihordta és megszülte közvetítőjét, azt a szakrális személyt, aki a kapcsolatot az 227
