Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - ÁPRILY LAJOS (1887-1967) EMLÉKEZETE - Papp István Géza: Ady öröksége Áprily Lajos költészetében (Vázlat) (tanulmány)
PAPP ISTVÁN GÉZA Ady öröksége Áprily Lajos költészetében (VÁZLAT) . . Patroklos alszik. Barnabőrű testét vér szalagozta s roncsoló kerék. Bozontos melléről durván leszedték napcslllogású büszke fegyverét. ö itt a béke szent holtak-szigetje, dühödt sörényű tengerár felett, márvány-öböl, amelyben számkivetve a némaság örök horgonyt vetett.” (Patroklos alszik) Szinte törvényszerű, hogy e téma indításaként Áprily Lajos A halott Ady emlékének szentelt homéroszi hangulatú verséből idézünk. Fontos ez azért is, mert Ady reveláló élményt jelentett, s jelent most is a magyar irodalom egésze számára de a már pályakezdésének idején fellobbant viták máig sem ültek el igazán. Nem feladatunk most még csak vázlatok felelevenítése sem ennek a sok évtizedes „harcnak”. E helyett csak egyetértéssel idézzük itt is Király István szavait: „Ady a mi Francia Forradalmunk, Nagy Októberi Forradalmunk. A legtöbb, amit kilicitált magából eddig ez a nemzet. S az ilyen nagyságok mindig kincsesbányák.” Sokszempontú volt ugyanakkor ez az Ady-kép. Bizonyos területeken a bénító hatását sem tagadhatjuk, még akkor sem, ha sokak szerint egy korszak lezárását is jelentette: jelesül a romantikus költészet életérzésének utolsó fellángolását. Ha ezzel a gondolattal így nem is érthetünk egyet, Németh Lászlóval vallhatjuk: „Ady kortársainak az Ady-vers mint forma, megsemmisítő élmény volt. Akik Adyval együtt indultak, állták vagy egy évtizedig a tanulmányaik és szervezetük kiszabta utat, de amikor Ady kísérteties fölényű lírájára ráeszméltek, s megértették azt a nyomasztó formaművészetet, amit az Ady-vers jelent, visszafanyalodtak a maguk szerényebb mesterkedéseitől. Hogyne, hisz vers állt előttük, amely szétdúlta a megszokott kereteket, s százados mélyekből, a magyar alkat legmélyebbéből zúdított erős és mégsem merev ütemet az új, szabadabb keretekbe.” — Részben az ő gondolatát folytatva kell megállapítanunk, hogy nem mindennapi költői és emberi tartás kell ilyen időszakban, a Nyugat korszakában, létrehozni egy szuverén, egyéni lírát, úgy, hogy ugyanakkor elismerjük és védjük a kortársi csúcsteljesítményeket. Éppen ezért is jelezzük, hogy amikor a Nyugat körüli viták közül is oly sokat lehetne említenünk (korszakolás, belső és külső ellentétek, nemzedékek; a Nyugat köréhez való tartozás kérdése stb.), mindenekelőtt a színvonalát kell előtérbe állítanunk. A külső szemlélő „előnyét” is élvező angol irodalmár, George Frederick Cushing szavaival értünk egyet: „.. .minőségi folyóirat volt, a huszadik század legérdekesebb és egyben legeurópaibb magyar szépirodalmi folyóirata, egy kivételes kor kivételes teljesítménye.” — Ez a kivételes kor Áprily Lajos költészetével is magas szintű minőséget hozott. Ö, bár távolról, de sajátos összhangban alkotott e nemzedékkel. Czine Mihály pontos és szép megfogalmazásával: „A Nyugat lírikusai együtt, egymást ösztönözve Ady közvetlen közelében bontották ki tehetségüket; Áprily Lajos az ország, az irodalom szívverésétől távol, messze, távoli kisvárosban, egyedül birkózott a lázaival.” Az életmű felvillantása is megmutathat olyan kapcsolódási pontokat, amelyek 176
