Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - ÁPRILY LAJOS (1887-1967) EMLÉKEZETE - Pomogáts Béla: Álom a vár alatt. Áprily Lajos és a transzilvánizmus (tanulmány)

Ezek a nemes eszmények irányították Áprily Lajos tevékenységét is, midőn az enyedi csendből az erdélyi magyarság „fővárosába”: Kolozsvárra költözött, hogy az Ellenzék irodalmi melléklete, majd az Erdélyi Helikon szerkesztőjeként vállaljon szerepet a nemzetiségi irodalom gondozásában, a szellemi élet szervezésében. Mindig gondot fordított arra, hogy lapjában és folyóiratában Erdély egész szellemi élete, tehát a román és a szász irodalom is képviselve legyen. Már a húszas évek elején magyarra fordított néhány román verset, Stefan Octavian losif és mindenekelőtt Lucián Blaga költeményeit, akinek szimbolikus erejű természetlátását igen nagyra becsülte. Az Ellenzék vasárnapi mellékletében számos román költőt és írót közölt, a többi közö'tt Agírbiceanu, Rebreanu, Sadoveanu és Emil Isac műveit, s gondja volt arra, hogy az erdélyi magyar olvasó tájékozott legyen a kortárs román irodalom, az irodalmi folyóiratok munkája felől. Hasonló szerepet vállalt az Erdélyi Helikonnál, ahol nemcsak a román szépirodalomnak adott helyet, hanem kritikai és irodalom- történeti tanulmányoknak, például az erdélyi magyar irodalomról később önálló könyvet publikáló Ion Chinezu írásainak is. Természetesen a szász irodalom megismertetésére és befogadására is ügyelt, minthogy igen fontosnak tekintette, hogy Erdély két nemzeti kisebbségének írói összefogjanak. Rendszeresen adott teret az erdélyi szász írók, Heinrich Zillich, Adolf Meschendörfer, Otto Folberth és Erwin Witt- stock műveinek, az utóbbi egyik elbeszélését ő maga fordította le, és szerepet vállalt a magyar és szász írók együttműködésének, irodalmi találkozóinak szervezésében is. Minderről hű tájékoztatást ad Marosi Ildikó A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924—1944) című gazdag dokumentumgyűjteménye, amely közreadja Áprily Lajos és az erdélyi szász írók levélváltásait.

A „transzilvánista” gondolat hívei hangot adtak az erdélyi magyarság kisebbségi humanizmusának és az egymás mellett élő népek megbékélési törekvéseinek, de nem feledkeztek meg az emberi egyetemesség távlatáról sem. Nem hirdettek regionális elzárkózást és nemzeti öncélúságot, ellenkezőleg, az erdélyiséget magasrendű európaisággal kötötték össze, s a kétségtelenül szűkösebb erdélyi láthatárt az egyetemesség horizontja felé kívánták tágítani. Az európai tájékozódás a történeti Erdély nemes örökségéhez tartozott, hiszen a fejedelemség vallásszabadságra irányuló törekvései vagy a reformkorszak liberalizmusa a legjobb európai tradíciókat képviselte. Az Erdélyi Helikon írói is európai kitekintésre készültek, az irodalomnak abban a képességében reménykedtek, amely a szellem ereje által közelíti egymáshoz a népeket és a kultúrákat. Arra számítottak, hogy az európai érzés és gondolkodás jegyében találkozhatnak a többségi kultúra képviselőivel, s újíthatják meg természetes kapcsolatukat az egyetemes magyar művelődéssel. Az európai távlatokra figyelmeztetett Áprily Lajos is, midőn az Erdélyi Helikon első számának élén szerkesztői programot adott. Érdemes idézni ennek a beköszöntőnek a teljes szövegét, tekintettel arra, hogy azóta sem jelent meg sehol: „Az Erdélyi Helikon áradó prog- ramm-szólamokkal nem fogadkozik és nem csalogat. Jelzője nem sujtás és nem rikító megkülönböztetés. Nem is a romantikus értékelés jogcímbejelentése. Erdélyisége világ-figyelő tető, nem szemhatár-szűkítő provinciálizmus. Maga: szélesen gyűjtő Maros-vize találkozást kereső patakjainknak. Várja a források friss erejét, de a távoli torkolatok is fellüktetnek benne. Az élet szava szeretne lenni 5 nem a halálraítélt féllendületé. Ma még tisztáz és vitatkozik az »erdélyi« szóval, mert öntudatát és rendeltetését védelmezi. De arra is megvan az ereje, hogy visszaforduljon a tartalmi szépségek mélyebb vonalára. Ebben egy Stefan George-versosokor a mintaképe, mely az ősz lelkét úgy tudja megidézni borzongató művészettel, hogy egyszer sem mondja ki a lírai értékében megfakult szót: ősz.”

A transzilvánista eszmék biztos alapoknak látszottak, úgy tetszett, ezekre az alapokra fog felépülni a romániai magyar kisebbség közösségi tudata, illetve az erdélyi magyar, román és német kultúra együttműködése. Nem így történt. A magyar nemzetiségi irodalom őszintén kereste az erdélyi megbékélés és összefogás lehetőségeit, azonban sajnálattal kell megállapítanunk, hogy tartósabb együttműködési készséget sem a román, sem a szász irodalom nem mutatott. A román irodalom legtöbb képviselőjét rabul ejtette a nagyromán nemzetálom megvalósításának és ki166