Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - ÁPRILY LAJOS (1887-1967) EMLÉKEZETE - Pomogáts Béla: Álom a vár alatt. Áprily Lajos és a transzilvánizmus (tanulmány)
POMOGÄTS BÉLA Álom a vár alatt ÁPRILY LAJOS ÉS A TRANSZILVÁNIZMUS Az erdélyi magyar költészet, ahogyan Áprily Lajos, Tompa László és Reményik Sándor verseiben létrejött, a történelem kihívására válaszolt. Nem mutatott egységes költői szemléletet és stílusirányzatot; összekötő erejét, érzelmi közösségét az együttesen képviselt eszmék adták, nem a vers poétikai és stiláris jellege. Hangját a hagyományos romantika és a már szintén hagyományosnak számító szimbolizmus szabta meg: a századforduló -későromantikája nyomán született, és csak lassanként zárkózott fel a „nyugatos” líra törekvéseihez. Megkésett szimbolizmus volt ez: a magányban élő lélek finom sejtjeinek, -apró rezdüléseinek árnyalatos kifejezése. Igazi értékeket akkor tudott alkotni, szélesebb körű szellemi hatást -akkor tudott kifejteni, midőn a magányos én reprezentációja mellett egy válságos helyzetbe került emberi közösség „sorskérdései-re” is feleletet adott, s ezáltal az élet erősebb vonzásába került. Áprily Lajos nemes veretű költészetét az elégikus -módon ábrázolt erdélyi táj, Reményik Sándorét a humánus értékek védelme, Tompa Lászlóét a székely népélet bensőséges ismerete töltötte fel életanyaggal és személyes indulattal. Mindannyian a súlyos kisebbségi tapasztalatok nyomán újították -meg a későromantikus kifejezésmódot, s adtak személyesebb jelentést a szimbolista líra elvo-ntabb artisztikumának. Az Erdélyi Helikon nagyszerű „triászának” költészete tulajdonképpen a századvégi romantika és a „nyugatos” szimbolizmus közöt-tes -terében foglalt helyet. Ha ennek a „triásznak” a költészetéről beszélünk, elsősorban eszmetörténeti rokonságra gondolunk. Az Erdélyi Helikon „na-gy nemzedékének” lírája ugyanis többkevesebb tudatossággal a transzilvánizmus eszméit és eszményeit fejezte ki, sőt ennek a gondolatkörnek minden programadó tanulmányáról és elvi megnyilatkozásnál hatékonyabb népszerűsítője volt. Maga a helikoni líra úgy fejlődött és gazdagodott, ahogy a tra-nszilván eszmék elnyerték végső alakjukat. Kuncz Aladár mintegy a helikonisták közös meggyőződését fejezte ki, midőn Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában című tanulmányában a helikoni költészet fokozatos kialakulását a szülőföld iránt érzett vonzalommal, majd a történelmi múlt tanulmányozásával magyarázta. „Az erdélyi gondolat -megnyilatkozásának — írta — a rendes állomásai ezek: mindenekelőtt a természeti szépségek, aztán az emlékek, a múlt, a hagyományok s végül a mai emberek és viszonyok. A -tragikus történeti fordulatban az erdélyi magyarság önmagával és sorsával szemben egyszerre tájékozatlan idegen lett. Neki -is -tehát úgy kellett önmagára és hivatására újra ráismernie, mintha e földet csak most látta volna először. (...) Az erdélyi magyarság előtt gyászos lánggal gyulladt ki a szörnyű mi lesz? és választ senki sem tudott rá adni. És ekkor sajátságos titokzatossággal mély és ösztönszerű érzés támadt fel az erdélyi lélekben: ha minden el is veszett, megmaradt az ősi föld. Meglátta hegyeinek, erdőinek körvonalait (...) Misztikus erő sugárzik a szülőföldről, amelyet nyilvánvalóan csak nagy válságainkban érzünk. Ilyenkor jövünk rá, hogy milyen bensőséges közösségben élünk a földdel, ahol születtünk, s ahová a sorsunk köt. (...) A művészi képzelet, mint a faj lelki élményeinek legközvetlenebb kifejezője, ahogy a költészet hangszerén át kinyilatkoztatta a nép életének a környező ősi földdel egybecsengő titokzatos azonosságát, ugyanúgy felismeri a múltnak és a hagyományoknak benső kapcsolatait is -a jelen élettel. Az -ihletett szemlélet előtt leolvadnak a felületes időkorlátok, s a nép élete, mint nagy, egységes folyamat tűnik elő, amelynek 163
