Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Ágoston Vilmos: Barokkra ítélve (tanulmány)

szövetségi tagfelvétele elhúzódott — időközben a megyei pártbizottság hatáskörébe került át az írószövetségi tagok jelölése, és annak ellenére, hogy Sütő István párttag volt, nem javasolták — így egyre kdlátástalanabbul cipelte a színpadi díszleteket és egyre többet ivott. A költő naponta bement a szerkesztőségekbe, hallgatagon ült egyik székről a másikra és várta, hogy történjen valami. Aztán történt. Belekeveredett egy éjszakai verekedésbe, és bezárták. Ezt megelőzően Sütő András író szükséglakást kerített számára Marosvásárhely egyik „hírhedt” külvárosában, az Ady Endre negyedben, ahol többnyire csak nappal lehetett járni az utcán, mert éjszaka a „társadalmon kívüli elemek” garázdálkodtak. Fogházi ítéletét — Hajdú Győző közbenjárása — munkahelyen letöltendő büntetésre változtatták, így szabadlábra helyezték, de a színháznál megmondták, hogy a büntetése letöltése után elbocsájtják. Időközben a pártból is kizárták. Bárki világosan láthatta, hogy számára az írószövetségi tagság vagy a szerkesztőségi út lezárult. Ö maga is ráébredt, hogy most már állás után kell néznie — taníthatott volna angolt, magyart, építész is lehetett volna —, de mindenhol elutasították. A munkaelosztónál egyetlen állást ajánlottak fel neki: a konzervgyárban ládahordást. Börtönbüntetése miatt színházi segédmunkási fizetésének csak bizonyos százalékát kaphatta, ezért nem fizethette lakásának közköltségeit, megvonták a villany- és gázszolgáltatást. Barátaitól kapott petróleum- lámpa lángjánál melegítette a napi teáját, és amikor otthon volt, bezárkózott, félt, hogy kilakoltatják. Amikor a büntetés ideje lejárt, állásából elbocsátották, és maradt ismét a napi körséta: szerkesztőségek, jó-szó-alamizsna, meg a félelem, hogy sötétedés előtt haza kellett érnie. Aztán egy téli napon megszakadt a körséta. A szerkesztők halálhíréről suttogtak, de kiderült, hogy még mindig nem a vég, még mindig vonszolta létét, ismét börtönben ült. Ezúttal mint „közveszélyes munkakerülőt” ítélték el, és kissé megnyugodtak az ismerősök, legalább melegben volt és ételt kapott.

Az újabb büntetés letöltése után megpróbált ismét állás után járni, de ekkor derült ki, hogy minden hivatalos okmánya elkallódott, és a szabaduló cédulán kívül egyetlen papírral tudta igazolni létét, egy szerkesztőségi levéllel, amelyben az állt, hogy „Sütő István tehetséges költő, lapunk külső munkatársa”. Sajnos ez még arra sem jogosította fel, hogy a megszabott „étel-fejadagját” kiválthassa az élelmiszer-üzletben. Ügysem válthatta volna ki, mert pénze sem volt hozzá. Könyveit már rég eladta, verseiért, cikkeiért, csak „tiszteletből” kapott valamit, így folytatódott az alamizsna-kőrút: szerkesztőségek, barátok, féltestvérek. Nem lehetett tudni, hogy miben reménykedett. Talán nem is reménykedett, csak élt. Élt és várta, hogy történjen valami. Sorkosztra járt ismerőseihez, barátaihoz, s bár soha nem kért semmit, néha magajándékozták egy könyvvel, de tudták, hogy nyomorában, miután elolvasta, el is adta. Így kétszeresen táplálta a betű. A főszerkesztők kezdtek elzárkózni előle; ha ismerőseinél, kopott ruhájában és az ajándékba kapott táskájával megjelent — a napi alamizsnát, verseit, néhány folyóiratot és önvédelemből egy nagy kést cipelt állandóan magával — riadtan szemlélték az élet peremére szorult embert. Az egyház is megpróbálta támogatni: hittel és élelemmel, ő elfogadott imin- mindent, de túlságosan racionális volt ahhoz, minthogy beletörődött volna egy mindent feloldó transzcendenciába. Világosan látta, hogy életében az egyetlen, mindent beborító és átszövő érzés a kiszolgáltatottság, éhezés, nyomor és félelem. Ezt már nem tudta feloldani a hit, csak elviselhetőbbé tette az emberi szó, a költészet és az értelem. Tudatos szellemi paradigmaként, elsősorban nem mint erkölcsi, hanem mint emberi sorsok példázataként fordult az Ötestamentum élményvilágához, és egyre inkább úgy érezhette, hogy az ótestamentumi időkben hasonlatos lenne sorsa Dániel szenvedéseihez, már a közös, korai név-változtatásuk miatt is; de főként azért, mert éppen olyan kiszolgáltatott helyzetben volt Nebukadnezar udvarában a „bölcs” Dániel, éppen úgy az értelmével kellett védenie puszta fizikai létét, mint a külvárosi „sütődaninak”, akinek még annyi szerencséje sem volt, mint a bibliai Dánielnek, hogy erős Istene megóvja a pusztulástól.

A bibliai történet szerint, a babilóniai fogságban szenvedő zsidók bölcseit tüzes kazánba (akarta vetni a király, ha valaki közülük nem találja ki — nemcsak ál158