Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)
gyulladás, kisunoíkám! Az telhet róla, ha metm énem meg a százat — mondta nekem az öreg kilencvenhat-odik születésnapján. Nem is érte meg. Pár nappal később felravataloztuk a (házban, melynek ablakpárkányával egymagasságban ágaskodott a kinyíló völgyben álló templomtorony keresztje. A ház azóta az én telekkönyvikig bejegyzett tulajdonom. Oda igyekszem most a vonaton, mely úgy mászik a magas szeptemberi ég alatt, mint egy ásóval kettévágott giliszta. Menekülésben vagyok? Víz mindenhol van, csak el kell termelni fölüle a földet. Ügy igyekszem a dédpapámtól örökölt házba, ahogy ő ment a második tél végén az öreg kiútásó mesterhez, kaíbátzsebéban a kővé dermedt babákkal? Vagy bennem éppenséggel csődöt mondott volna ez a bizonyosság, melyet családom épségben keresztülhozott két háborún, levert forradalmakon, az egész borzalmas évszázadon? Nincs mindenhol víz? Helyezkedni kell az anyagban? Talán ma még ezt is megtudom. Mindenesetre ezért utazom ebben a fényes reggelben a halálraítélt erdőkön keresztül, hazafelé. Utazom. Aztán ha megáll velem a vonat, végigmegyek a isinek mellett a sárga kavicsos (sétányon, az állomásépületből, mely néma tanúja a város és a világ közötti hánytorgásomnak, (kilépek a járdára, amelynek portól megvakult tükrén máig ott éktelenkednek tizenöt évvel ezelőtt a forró aszfaltban felejtett lábnyomaim. Szemben, a Hollemdus-kocsma előtt cigányok isszák majd a meleg csapolt «sört, közöttük lesz Géza is, a rongyokban is lenyűgözően szép, görögös arcélű férfi, aki tizenkét éves korunkban egyszer megkért, mutassam, megvannak-e még a manduláim, s aztán ügyesen az ellátott számba köpött egy összerágott (gesztenyelevelet, és akivel később gólerős jobbszámyat alkottunk a helyi egyesület ifjúsági csapatában. Ma nem iszom Gézával, de a kézfogása jól esik majd, és tudná fogom, hogy zakója belső zsebében valóban ott van a görbe (pengéjű kés, amelyre a szórványos taMlkozásainlkan újra és újra megerősített ígéret szerint mindig számíthatok, ha bajiba kerülnék. Ma nem iszom Gézával. Sétálok majd a városközpont felé, nevén szólítva köszöntőm a sarki /rendőrt (szőlőszomszédom), a szálloda utcai teraszán felszolgáló pincért {volt osztálytársam, Zénó öccse), a park füvét nyíró munkaruhás, félrészeg férfit és a pártbizottsági sofőrt, aki a titkár feleségének begipszelt törzsű sziámi macskáját fuvarozza épp hazafelé a kórházból. A platán- sorban sétáját végző .nyugalmazott főorvosnak, aki negyvennégyben épségben hazacsalt, hazáh.azudott a Don mellől egy jól /felszerelt fcónházvonatot, rossz hírt hozok: a vele folytatott /beszélgetést sehol sem tudom /publikálni, folyóiratoknál dolgozó barátaim egyöntetű véleménye az, hogy elbeszélésében a német és a szovjet hadsereg nem különbözik egymástól kielégítő mértékben. Ha az öregúr elbocsát, már csak a megyei újság szerkesztőségébe lesz egy utam. Figyelmesen végighallgatom Ferencet, aki a régi osztálytársakról és a városi közéletben aktuális tudnivalókról nyújt kimerítő tájékoztatást. Vele egy konyakot is megiszom majd, de magamról nem nagyon mesélek, és interjúra szóló felkérését most is azzal hárítom el, hogy továbbra sincs a lapja számára közölhető mondanivalóm. Hazafelé menet aztán még hosszan elálldogálok Bor- gula Emil fényképész műterme előtt; az esküvőkön, temetéseken, keresztelőkön készült felvételek a kirakatban, s aztán a családi képek, a portrék, a mutatóba 123
