Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Baka István: A korinthoszi menyasszony (szomorújáték)
tönben ... Rongy alak vagyok, tudom ... De a szabadulólevelet összetéptem a vonaton; ide ismét űzött vadként érkeztem ... És téged nem akartalak elárulni. Magad vagy az oka. Becsaptál! LÁNY (nyugodtan) Becsaptalak ? Miért, el tudtad volna viselni az igazságot? VENDÉG (fejét lehajtva) Nem ... azt hiszem, nem. (Kínlódva keres mentséget) Akkor sem tehetek róla ... Lelepleztek: az öcséd megtalálta a lepedőt. LÁNY (szomorú gúnnyal) Megtalálta! Hát ilyen ügyetlen vagy ? ... És ha már megtalálta, nem hazudhattál volna valamit? Miért kellett engem kiszolgáltatnod? Tudd meg, te szerencsétlen, hogy a legutolsó éjszakánkat rontottad el. Hajnalig olyan gyönyöröket éltél volna át, amilyeneket rajtad kívül még soha senki emberfia... És az első kakasszóra elmentem volna, szép csendesen, észrevétlenül; te pedig futhattál volna tovább a lelkiismereted, az árulásaid elől. VENDÉG (térdre hullva) ölj meg nagyon kérlek, ölj meg! Vagy vigyél magaddal! önként követlek a sírba; hadd feküdjem örök időkig egy koporsóban veled! LÁNY Ha akarnám, se tehetném. VENDÉG (átkarolja a Lány lábát. Eszelősen) Akkor pedig maradj most velem; messze még a hajnal! Feküdjünk le még egyszer utoljára együtt, egy ágyba! Hadd forrósítsam fel újra a véredet, hadd öleljelek végkimerülésig; hiszen szeretlek és kívánlak, pedig most már tudom, ki vagy. LÁNY Már nem undorodsz tőlem? Egy hullától? Egy dögtől? VENDÉG Bocsáss meg! Mindent visszavonok. Ha nem tehettek még egyszer magamévá, belepusztulok a vágyakozásba. LÁNY Nem lehet. VENDÉG Igazán nem? LÁNY Többé sohasem. VENDÉG De miért? Miért? LÁNY (válaszképp csak a fejét ingatja. Hosszúnak tetsző hallgatás után szólal meg újra) Mit is mondtál a hajamról? VENDÉG (nem érti) A hajadról? LÁNY Amikor először voltam veled. Hogy a hajam ... VENDÉG (meglepett örömmel)... selymes és erős, mint a kötél, amellyel Sámsont az ágyhoz kötözték ... 116 LÁNY Szemem zöldje ... VENDÉG ... a bodzafáé, amely májusi hajnalokon bevilágított a szobámba ... LÁNY Az ajkaim ... VENDÉG Egymáshoz simuló ajkaid a párhuzamosok boldog találkozása a végtelenben ... LÁNY (sóhajtva) A párhuzamosok találkozása. .. Hogy van tovább ? VENDÉG Hangod csengő és mélyértelmű, mint a ... mint a ... (Nem tudja folytatni) LÁNY ... mint az éjféli misére hívó harangszó ... (Elhallgat... Majd nagyon gyöngéden) Kedves, ostoba szerelmem, legalább most az egyszer lettél volna bátor és erős! Legalább egyszer, egyetlen egyszer életedben tudtál volna kitartani valami mellett, ami több és fontosabb, mint a puszta túlélés! VENDÉG (még mindig térdelve) Korin- tha, édesem, talán még nem késő, talán még segíthetsz rajtam... és én rajtad! Hiszen most nem vagy halott, kimenői kaptál a pokolból vagy a mennyországból, és ha én most... (Feláll, átkarolja a Lányt) ... ha én most átöllelek, magamhoz szorítlak, megcsókollak: először a szemedet, aztán a szádat, aztán a kebleidet ... és az ágyhoz vezetlek, szépen lefektetlek a párnára, magam mellé ... (Nem bírja megmozdítani) Kérlek, ne állj ilyen mereven, mozdulj már meg! Gyere, bújjunk be a takaró alá; hiszen olyan hideg vagy, egyik éjszaka sem volt ilyen fagyos a tested! Gyere, hadd melegítselek meg újra! LÁNY (kibontakozik a bátortalan ölelésből) Késő!... De azért... köszönöm! És most, nagyon kérlek, fordulj el egy kicsit! VENDÉG (esztelen reménnyel) Miért? Fel akarsz öltözni? Elmegyünk innen? Együtt? LÁNY Ne kérdezz semmit! Csak egy perc az egész. Annyi sem. Aztán visszafordulhatsz. VENDÉG (izgatottan) Jó, de siess! (Engedelmesen hátat fordít a Lánynak) LÁNY (nagyon halkan) Sietek. A Lány arca eltorzul, kinyújtja karjai támaszt keresnek a levegőben. Néhány másodperc küszködés után elveszíti egyensúlyát, és — mint egy ravatalra — az ágyra hanyatlik. (Vége)
