Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Pete György: A diaszpóra mindenese (Beszélgetés Szépfalusi Istvánnal)
f szervezet tekintse sajátjának az irodalmi- és kuitúrexportot. Főleg azért nem fogadtuk el tevékenységüket, ment akkor Irnég hallani sem akartak az utódállamok magyarságáról, s annak irodalmáról, kerülték a „kényes” témákat, a kapcsolattartás művészetének felelősségét ránk bízták, ők legfeljebb a távolból jól-rosz- szul, inkább rosszul asszisztáltak ahhoz. Kivéve természetesen a kitűnő szegedi Tiszatájt, a régit, a hőskorszakban, vagyis Ilia Mihály és Annus József idejében. Ok jelentették akkor a köztiszteletben álló kivételt, majd sokan mások, vidéken és Budapesten. Mi volt ön szerint a döntő ebben a folyamatban? Döntő jelentősége volt az antológiáknak. Itthon is, kint is. A kiadásunkban megjelent első két antológiát hozom fel példának. A Nyugati magyar költők antológiáját (1980) és a Nyugati magyar széppróza antológiáját (1982) még az én időmben adta ki az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. Mindkét kötethez az életrajzi és könyvészeti jegyzetekat még én állítottam össze és gondoztam a kiadást. Kemenes Géfin Lászlóval, az első kötet szerkesztőjével kitűnő volt az együttműködésünk, Ferdinandy Györggyel is csak a legvégén adódtak a kiadónak nézeteltérései. Ha viszont valaki a leghálátlanabb műfajban, az antológia-kiadásban kénytelen a kiadót képviselni, azzal ilyesmi előfordulhat. De nem erről akarok beszólni. A két kötet megjelenése idején mindig személyes-szakmai kapcsolatot tartottam Bélád! Miklóssal. Ezt sohasem tagadtam, ma nyíltan is megvallom. A költők antológiája, ha jól emlékszem, néhány hónappal a pécsi Anyanyelvi Konferencia előtt jelent meg, miközben Budapesten még mindig aggályoskodtak a Béládi-válogatta kötet megjelentetése körül. Aztán gyors és váratlan döntés született. A leglényegesebb azonban nem a kiadás nyélbeütése volt, hanem az, hogy Béládinak szerzőként csak 3—4 sor életrajzi anyag közzétételét engedélyezték. Az életművet, az életpályát, a könyvészeti jegyzeteket nem közölhette. Ugyan miért? Ennek következménye leti azután, hogy amíg a hazai lantológia inkább „népfrontos”, a miénk inkább minőségi lett. Néhányan a lektori munkaközösségben még tovább szerettük volna csökkenteni a megjelenő szerzők számát. A döntő különbség azonban a szerzők bemutatásában volt. Ma imár elmondhatom, hogy amikor a szerzők kérdőíveivel bajlódtam az Adria partján és az adatokat egyeztetni próbáltam az akkor már megjelent „spenóttal”, megdöbbenve láttam, hogy olykor szerzőként kilenc vagy tíz helyen van eltérés. Sorra kiderült, hogy mindegyik esetben az Akadémiai Kiadó számomra ismeretlen lektora olvasta felületesen a kéziratot, vagy a szövegírók nem ellenőrizték a szerzőket. Régi tapasztalatom: minden szerző munkájának címét, a kiadót, a megjelenés helyét és évét, valamint kötete ívszámát ellenőrizni kell. Az író által adott adatokat sem szabad készpénznek venni! A nyomda ördöge még ezen felül úgyis gondoskodik kiadói örömökről... Ügy véli tehát, hogy volt, van kölcsönhatás az antológiák között? A nyugati^és a hazai antológiák kölcsönhatása kétségtelen. Azt hiszem, jó, szükséges konkurens vállalkozásokról beszélhetünk — természetesen jobb lett volna, avagy jó lenne, ha a hazai olvasók megismerhetnék a nyugati válogatósokat is. Ügy vélem, állnánk a hazai oüvasók kritikáját, hiszen nem maradtunk alul a hivatalos kritikákban sem. Ez a párhuzamosság terimiékenyítő. Ezért támogathatónak vélem. Egészen hasonló Bibó István összegyűjtött munkái (I—IV., Bern, 1981—1984) és a hazai Válogatott tanulmányok (I—III., Budapest, 1986) helyzete is. Ha írni nem adjuk ki, laili© hiszem, hogy megjelent volna a hazai három kötet, amely 1,4 millió n-nel kevesebbet közöd Bibótól. Ugyanakkor meg kell mondani, hogy a szerkesztésben és a jegyzetkészítésben a mienkénél összehasonlíthatatlanul alaposabb munka a magyarországi kiadás. Az irodalmi központoknak ez a „feleselése” a kapcsolattartásnak és a közös gondolkodásmódnak mondjuk hagyományosabban, az irodalmi életnek magától értetődő velejárója. Ezeket a feszültségeket nem kell kiiktatnunk, természetesek, or1106
