Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 12. szám - SZABÓ ZOLTÁN EMLÉKEZETE - Czigány Lóránt: Homo politicus (Szabó Zoltánról tíz tételben) (tanulmány)

Heath-nek ezt az északi nyúlványát, csak a Kenwood House-ban járt valamikor, .a Vermeer és a Boucher képek miatt. Szerencsénk volt, a smaragd, lankás mezőkön emberek alig, annál több erős, délutáni napfény: a szelídre tervezett angol táj kegyesen fogadta látogatóját. Beszélgető kedve mégsem jött mag, tűnődve .szívta pipáját, bár láttam, hogy oldódik, az ünnepélyesen tágas tájkép nyugtatja. Végül is közös elhatározással beültünk a Spaniard Innbe. Éppen nyitott.

Egészségi állapota aggasztott: minden rém riogatta, s az utóbbi időben egyre többet beszéltünk telefonon a hetvenhét féle nyavalyáról, ami kínozta. Talán az orvosi vizsgálat mutatott ki valamit, amit sejtjeiben már jó ideje érez? De most nem ez foglalkoztatta. Az én dolgaimról kérdezett figyelmesen, majd könyveinek pesti kiadására terelődött a szó. Évek óta visszajáró tárnia volt ez köztünk, számtalanszor érveltem, hogy az áldatlan állapotnak csupán a hazai olvasó az áldozata, főképp ia fiatalabbja: nem jut hozzá a rendszeresen klasszikusként idézett Tarái helyzethez, a Cifra nyomorúsághoz. S Pesten újabban nyakra-főre híresztelik: a kiadásnak sem akadálya, sem feltétele nincsen: csupán- az ő beleegyezése hiányzik. Korábban csak bólogatott, s komolyan nézett rám szemüvege mögül, most azonban arról beszélt, hogy véglegesen döntött, beleegyezik régi könyvei megjelentetésébe. Mivel tudja, hogy éppen Pestre készülök, „plein pouvoirt” ad nekem, járjak el legjobb belátásom szerint a könyvek megjelenése ügyében. Hirtelen és határozott engedékenysége meglepett és rámijesztett, ilyen eltökélt magabiztossággal személyes dolgaikról csak azok intézkednek, akik 'már tudják, hogy az út végéhez közelednek.

Balsejtelem lett úrrá rajtam: igyekeztem visszakanyarodni az orvosi teletekhez, talán csak borúlátó elmeszúiemény az egész, de hamar meggyőződtem róla, hogy nem ez a téma érdekli most. Megkönnyebbült, letett a válláról egy terhet, amit eddig sem szívesen cipelt: közbülső megoldást talált, s így levehette a kezét az ügyről, mert hivatalokkal, szervekkel, aktatologatókkal s irodalom technikusokkal mindig is nehezen érintkezett. Birtokát, szellemi birtokát akarta eljuttatni az őt egyedül megillető örökösökhöz: a hazai olvasókhoz. Földosztó arisztokraták viselkedhettek volna így, ha akad köztük olyan, aki mindenét szívesen felosztotta volna, ha nem kényszerítik, hogy résztvegyen ia méricskélésben, kicövekelésben, az akta- tologatásban. Mégsem egyszerűen nagyúri szeszély nyilvánult meg a vágyban, hogy a kivitelezés részleteitől mentesüljön. A détailok, mondta többször is lemondó, fáradt legyintéssel.

Fél év múlva halott volt.

1096