Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 12. szám - SZABÓ ZOLTÁN EMLÉKEZETE - Czigány Lóránt: Homo politicus (Szabó Zoltánról tíz tételben) (tanulmány)

Magyarországon is változások történnek, s a változások nemcsak a személyes kapcsolatok újrateremtését jelentik, bár ezék szerepe sem lebecsülendő. Amikor — első fecskeként — 1960-ban Tamási Áron egy íródelegáeióval elkerül Londonba, szív- erősítő szentenciát hoz magával: „akármelyik dombon áll is a pásztor, ugyanazon a nyájon a szeme.” Illyés Gyulával 1963-ban (találkozhat isimét személyesen: az előző évben hatvanadik születésnapját még csak az Új Látóhatár ünnepelte méltó módon, éppen a Szabó Zoltán által szerkesztett különszámban, most viszont már az országon belüli és kívüli (írók között meginduló szellemi ozmózis (titkos nagykövete. Az appeasement politikája a forradalom utáni konszolidáció egyik sarktétele, s e konszolidációnak külföldön is két eltérő szemléletű felfogása lalakul ki. A kristályosodási pont Németh László darabja: Az utazás, amelyben Németh László mindenáron jobb jövőt kémlelő tekintete kompromisszumos megoldást keres és talál a darab egyetlen rokonszenves kommunista figurájában, laki így beszél: „Sokunk derekán egy öv van: amivel a hatalom lógat a társadalomba. Az én derekaimon azonban ott a másik is, amellyel iá nép, a maga tehetőségeit kémlelve, imiint egy sziklamászót felküld a cselekvés világába.” Mircse Zoltán (immár irodalomtörténeti alakját Cs. Szabó László és Szabó Zoltán is reális lehetőségként veszi tudomásul, de a Mlrcsék póldaadó szereplésével a „cselekvés világában” fenntartásaik vannak, s talán Szabó Zoltán fogalmazza meg ezeket a fenntartásokat félreérthetetlenül: „... a mű a használni akarás írói jószándéka és az igazság teljes feltárásának tehetetlensége közé szorul.”

Szemléletét egyfelől korábbi, történelmi tapasztalatai határozzák meg, másfelől az erkölcsi maxiimalizmus megalkuvásokat nem .tűrő igénye. Ugyanilyen következetes iaz állásponja a küldföldön kialakuló új magatartásformákkal szemben is, melyeket a hazalátogatás ténye és a dialógus tehetősége 'lendít mozgásba. Ennek megvitatására az 1964~es Slagelsei Konferencián kerül sor Cs. Szabó László és Szabó Zoltán közöitt. Saabé Zoltán a dialógussal nem áll ab ovo szemben, de szigorú feltételeket szab: ,,a kívánatos dialógus alatt én olyan (eszmecserét értek, ahol a párbeszéd résztvevőinek mindegyike tudomásul veszi a másiknak nemcsak a létét, hanem nézeteit is, ezt nyíltan kifejezi, a maga mondandóját úgy folytatja, hogy a másik szempontjaiba belekapcsolódik ... Ez ugyanis biztosítja, hogy a nyugat-európai magyar hozzáállás szót kapjon Magyarországon ..Mivel ennek (lehetőségeit a hatvanas évek közepén nem látja biztosítottnak, a magyarországi publikálásit hosszú időn keresztül olyan engedménynek tekinti, melynek kárvallottja csak a Nyugaton élő magyar író lehet. Ez a nézete összefügg azzal ia koncepcióval is, melyet az emigráns Teleki Lászlóról elmélkedve ír te: „az emigráció a hazai valóságtól független helyzetben vian, ebből adódik bizonytalansága és intellektuális értéke.” Egyfelől félti az emigrációban élő író szellemi függetlenségét, másfelől tudja, hogy a közönségnélküliség írói elbizonytalanodáshoz vezet, s .ez éppenúgy intellektuális értékcsökkenést eredményezhet, mint a függetlenség feladása.

Szabó,Zoltán vállalta a kockázatot, s elvei szerint élt: élete utolsó harmincöt évében nem járt Magyarországon, s noha a hazai szellemi élet jelenségei között mindig talált figyelemreméltót, az ország helyzetét ugyanolyan vigasztalannak találta, mint amikor emigrációba kényszerült. Bibó nyomán „hazugság-rendszernek” nevezi .azt, lamiire a hatalom legitimiitása épül: „Ha a függőségeket függetlenségnek, kis szabadságokat szabadelvúségnek, forradalmat ellenforradalomnak kell mondani, maga a rendszer tehet aránylag türelmes, józan vagy okos egyben-másban. Am ■ettől az alapvető hazugság hazugság marad.”

Véleménye az értelmiség és a hatalom kiegyezéséről, melyet közmegegyezésként, konszenzusként emlegetnek, s ami embrionális formájában az idézett Németh László darabban bukkan fel, nem is annyira lesújtó vagy elítélő, mint inkább kesernyés és rezignált: „Számos művelt és jószándékú hazai .barátom hangoztatja, kecsegtetésként, hogy a mostani szakasz éppúgy megvalósítja ’56 céljait, ahogy hatvanhét '48-ét, hogy ma Budapesten 'a Monarchia régi szép napjaira emlékeztető atmoszféra érzékelhető, s valójában kiegyezés történt. S ha megkérdezem, ki egye1090