Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - SZABÓ ZOLTÁN EMLÉKEZETE - Pomogáts Béla: Reformer a történelem sodrásában (Szabó Zoltán magyarországi évtizede) (tanulmány)
Szabó Zoltán füzete mellett Bibó István A keleteurópai kisnemzetek nyomorúsága, Boldizsár Iván Megbűnhődte már e nép ... és A másik Magyarország, valamint Czebe Jenő és Pethő Tibor Magyarország a második világháborúban című műveit — a Boldizsár Iván által szerkesztett rendkívül színvonalas hetilap: az Új Magyarország jelentette meg; ennek a lapnak különben Szabó Zoltán is rendszeres munkatársa volt Riportkönyvében egy hivatalos londoni látogatásáról számolt be, amelynek keretében a magyar ifjúsági szervezetet képviselte a Világifjúsági Kongresszus tanácskozásain. „Angliából tekintve keletre — írta beszámolójában —, az ember a maga népének helyzetét és jövőjét bíztatónak látja. (...) A múltat könnyen elfeledtethetjük, ha a jövőnek urai leszünk. (. . .) Próbáljuk népünk és hazánk viszonyát patriotizmusban szabályozni. Ha a legyőzöttektől tönkretett népek a győztesekkel próbálják rendbehozatni házuktáját, mi próbáljuk ezt, legalább a tőlünk telő részben, megtenni magunk. Ha a népek legtöbbje ma is csak az ökölemelésben tudja képességeit fitogtatni, mi próbáljuk okos és termékeny kiegyezésben befelé, kifelé egyaránt.” 7. Ennek a kiegyezésnek a reményében utazott el 1946 nyarán Szabó Zoltán a párizsi béketárgyalásokra, hogy az Üj Magyarországot tudósítsa a tárgyalások menetéről és várható eredményeiről. Ezekben a hónapokban az egész magyar társadalom lázban égett, hiszen általános volt az a reménykedés, hogy az antifasiszta koalíció győztes nagyhatalmai nem fogják még egyszer szentesíteni a trianoni határokat, már csak azért sem, mert korábban Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyformán elítélte a trianoni rendezés nyilvánvaló igazságtalanságait. A hazai közvélemény — á polgári ellenzéktől a kommunistákig — bízott abban, hogy a békekonferencia legalább a magyar—román határ megállapításakor figyelembe fogja venni az etnikai elveket, a népek önrendelkezési jogát — amelyet az Atlanti Carta és az éppen megszületett Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya egyaránt deklarált —, s nem fogja a közel kétmilliós erdélyi magyarságot odadobni a nagyromán nacionalizmus prédájának. Ez a reménykedés, majd a jólismert döntésre következő kétségbeesés hatja át Szabó Zoltán tudósításait éppúgy, mint Illyés Gyula Franciaországi vátozatok vagy Cs. Szabó László Hunok Nyugaton című írásait. A beszámoló, mint Kenedi János kimutatta, a cenzúra meglehetősen durva beavatkozásai által megcsonkítva jelent meg négy folytatásban az Új Magyarországban 1946. augusztus 7. és szeptember 24. között. (Ugyancsak Kenedi adta közre a Nyugati levelek teljes szövegét 1987-ben a párizsi Irodalmi Üjság könyv- sorozatában.) Szabó Zoltán végigkíséri a végleges döntést megelőző eseményeket, beszámol a magyar előterjesztések sorsának alakulásáról, arról az ausztrál és újzélandi javaslatról, amely kisebb mértékben enyhíteni kívánta volna a magyar sérelmeket, majd a teljes kudarcról, amely során kiderült, hogy a szovjet politikát képviselő Molotov és Visinszkij — a sztálini önkényuralom rendszerében játszott szerepüket csak mostanában kezdi el feltárni és megítélni a szovjet történetírás — kifejezetten Magyarország elemi érdekei ellen léptek fel, a nyugati hatalmak pedig nem kívántak kiállni egy olyan ország mellett, amelyet tulajdonképpen a Sztálin által létrehozott érdekszférának engedtek át. A magyar békedelegáció és a hazai közvélemény reményei semmivé vál1084
