Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - SZABÓ ZOLTÁN EMLÉKEZETE - Pomogáts Béla: Reformer a történelem sodrásában (Szabó Zoltán magyarországi évtizede) (tanulmány)
Szövetsége, a különféle vidéki ifjúsági szervezetek, s erős bírálattal beszél a jobboldali ideológiáknak arról a befolyásáról, amely ezekben a mozgalmakban érvényesül. Bíztató jeleket csak a falukutatók, így a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma munkájában talál, s végül a továbblépés lehetőségét az ifjúság rendszeresebb önművelésében, alaposabb tájékozódásában jelöli meg: „A »nemzedék« kialakulóban van, de a nemzedék kialakulásának végleges feltételei nincsenek biztosítva. Gáttalanul és szabályozatlanul áradnak a hatások, és egy-egy demonstratív erejű megnyilatkozás csak némi visszfényét adja egy önmagával számot vető tudásnak. A fiatalságnak sokat, kell felejtenie a múltjából még mindig, hogy az ország valamit remélhessen a jövőjétől, és csak ha az egyesületi intrikák helyébe egyesület fölötti közös szociális élmények, politikai tapasztalások és tudással alapozott meggyőződések lépnek, csak akkor kezdhetünk reménykedni, ha nem is a nemzet egységében, de legalább az egységes látású ifjúságban.” 3. Szabó Zoltán a falukutató mozgalom képviselői között látott hozzá a magyar társadalom megoldásra váró kérdéseinek megfogalmazásához, a paraszti nyomorúság és elmaradottság szociográfiai feltárásához. Egyik alapítója volt a Szolgálat és Írás Munkatársaságnak, illetve a Magyarország felfedezése című könyvsorozatnak. 1936-ban jelent meg A tarái helyzet című szociográfiai munkája, 1938-ban Cifra nyomorúság című műve. A népi mozgalom más képviselőivel együtt több alkalommal őt is bíróság elé állították, 1937-ben ő rendezte sajtó alá A Néma foradalom a bíróság és a parlament előtt című dokumentumkötetet. A fiatal szociográfus művei tudományos igénnyel készültek, Szabó Zoltán lelkiismeretes kutatómunkával dolgozta fel a Bükkalján élő Tárd község parasztságának, majd a „Cserhát, Mátra, Bükk földjének és népének” nehéz életét. Hiteles képet adott a táj természeti viszonyairól, történetéről és népességéről, a falusi birtokmegoszlásról, gazdálkodásról, a parasztok táplálkozásáról, munkarendjéről, művelődési szokásairól, sőt második munkájában, meghaladva a népi szociográfiák korábbi érdeklődését, a salgótarjáni bányák munkásainak nehéz életéről is részletes képet rajzolt. Fejtegetéseit, következtetéseit mindig tények egész halmazával, sőt kimutatásokkal, táblázatokkal és grafikonokkal támasztotta alá, mindez az inkább személyes és szépirodalmi jellegű irodalmi szociográfiák közül a tudományos társadalomvizsgálathoz közelíti falukutató műveit. A kép, amely kutató munkája nyomán kialakult, igen sötét volt, éppen a nehéz gondok, a kilátástalan paraszti élet kendőzetlen ábrázolásával akarta hatékonyabb szociális reformok érdekében mozgósítani az értelmiségi közvéleményt. Szomorúan döbbent rá arra, hogy a hagyományos paraszti élet és kultúra egyszerűen folytathatatlanná vált: a nagybirtok szorításában vergődő kis falu népe már feladta azt a reményét, hogy saját földjén valaha is otthona legyen, és a földművelő munkával képes legyen eltartani magát. Szabó Zoltán azokat a tanításokat fogadta el, amelyeket Erdei Ferenc és Ortutay Gyula hirdetett a harmincas években: szerintük a paraszti társadalom a „hivatalos”, látható társadalom mögött élő másik társadalmat alkot, és a 19. és 20. századi fejlődés, amely minden tekintetben a polgárosodás kibontakozását részesítette előnyben, egyszeriben elavulttá, meghaladottá tette a paraszítár1076
