Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Baka István: A korinthoszi menyasszony (szomorújáték)
ablaktáblákat verő eső kopogását. Mindhárman elcsigázottak, az ételhez is alig nyúltak. Pillantásuk időnként a már lebontott ravatal helyére téved. ANYA (a Vendéghez) Tölthétek még a forralt borból? VENDÉG (Lassan jut el a tudatáig, hogy hozzá szóltak) Köszönöm, nem kérek, már átmelegedtem. ANYA (a Kamaszhoz) És neked, fiam? A Kamasz csak a fejét rázza. Percekig tartó csend. Végül az Anya nem bírja tovább, beszélni kezd, hogy elűzze a szorongását. ANYA Hirtelen kezdett rá, éppen amikor a sírhoz értünk. Mintha az ég is őt siratta volna... (Hiába várja, hogy a többiek bekapcsolódjanak; hisztérikus hadarással folytatja) Szép volt a sírbeszéd, a tisztelendő úr igazán kitett miagáért. Hogy is mondta? „Olyan volt ő, mint a mezők lilioma, oly sudár és tiszta kelyhű, ám gyönge szárat adott néki a Teremtő, ezért az első tavaszi vihar derékba törhette ...” Miféle tavaszi vihar? Hiszen ősz van ... (Fiára néz, majd a Vendégre, ám azok erre sem reagálnak) Hanem a kántor, az most is dülöngélt. Legalább akkor lenne józan, amikor a régi katonacimborája lányát búcsúztatja. KAMASZ (Kizökkenti apátiájából, hogy rosszat mondhat valakire) Az mindig tökrészeg. Akkor is alig állt a lábán, (amikor apámat temettük. ANYA (elgondolkozva) Igazad van, akkor is. KAMASZ (feláll) Na, én elteszem magam holnapra. Nagyon elfáradtam ma. ANYA (fürkésző pillantást vet rá) Menj csak! Remélem az ágyadban töltőd az éjszakát. A Kamasz megrándítja a vállát, és bemegy a szobájába. A Vendég nem mozdul, s ettől az aszony felbátorodik. ANYA Nagyon szerette a nővérét, bár sohasem tudta kimutatni. Tüskés természetű, mint az apja volt. Nem is bírok vele. Korintha viszont... maga volt a jóság, szelídség, mégis jobban tudott hatni rá. Neki szót fogadott, bár neki se mindig ... Az apa, az hiányzott mindkettejüknek. VENDÉG (érzi, hogy meg kell szólalnia neki is, különben mehet aludni, arra pedig nem tudja rászánni magát. Kényszeredetten) Régen meghalt a férje? ANYA öt éve. VENDÉG És azóta ... egyedül? ANYA (kicsit elpirulva) Egyedül. Egy- szál magam a két gyerekkel. Azaz most már csak ezzel az eggyel... (Sírva fakad, de hamar megnyugszik) VENDÉG Én tudom, milyen nehéz lehet. Engem is egyedül nevelt az anyám. És nekem is ott voltak az öcséim. Én kísértem őket az iskolába, én leckéztem velük ... Néha még főztem is. ANYA összeillettek volna az én Korin- thámmal. Kár, hogy nem ismerhette. VENDÉG (szorongva) Meséljen róla, milyen volt. Én csak a ravatalon láttam. Az arcát nem is láthattam, kendő volt rajta. ANYA Le kellett takarnom, annyi a légy mostanság. Még egy esztendőben sem szaporodtak el ennyire. Talán mert mindenfelé sok a halott... Hogy milyen volt a lányom? Körülbelül olyan magas, mint én. És karcsú. Akárcsak én lánykoromban. A haja világosabb, mint az enyém, és hosszú: ha leengedte, derékig ért. A szeme zöld. Ebben nem rám ütött, a szeme színét az apjától örökölte. És hogy olyan fehér bőrű volt... talán túlságosan is sápatag; iazén fajtám kreol és erőteljesebb. De azért nagyon szép volt. Sokan legyeskedtek körülötte, de ő nem, ő senkit se engedett három lépésnél közelebb. Nagyon tartózkodó volt. Mondtam is neki: édes lányom, az rendjén volna, hogy vigyázol magadra, én is így tettem annakidején, de ha mindenkihez ilyen elutasító vagy, még azt hiszik, nem is vér folyik az ereidben, hanem savóié. Márpedig az olyan lányok végül hoppon maradnak, egy férfinak sincs kedve jégcsapot vezetni az oltár elé. Ö meg csak nevetett, és azt mondta: ráér még felolvadni, mindennek eljön az ideje ... Hát eljött! Csak nem annak. (Hüppögve) Még azt is mondta, hogy azt az anyajegyet, ami a bal melle alatt van, csak az a férfi fogja meglátni, akit egy életre választ párul magának. VENDÉG (izgatottan) Hol volt az az anya jegy? ANYA (megütközve) Miért fontos az magának? 106
