Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Zöldi László: A Kőszeg-epizód (Nemeskürty István Mohács-könyvének egyik mozzanatáról) (esszé)

magyar és horvát katonák, polgárok, jobbágyok önfeláldozó helytállását, de azt sem engedi, hogy a stratégiai megadás tényét hadászati trükké varázsolják ... Kétségtelen, hogy a «-Nyugat védőbástyája« szerep tetszetős, erre .a kőszegiek harca erkölcsi alapot is adna, de nem változtat azon a tényen, hogy Nyugatot nem ők védelmezték meg.”

Még ugyanebben la számban válaszol Sinkovics István, feltételezhető, hogy a szerkesztőség eljuttatta neki Bertalan Lajos kéziratát. Két jellemző mondata: ,„A Vasi Szemle szerkesztőségének felkérésére megvizsgálom, hogy Nemeskürty, illetve Bertalan megállapításai mennyiben állják meg a helyüket a korabeli forrásokkal történt egybevetésük után.” Majd dolgozata legvégén leszögezi: „Megállapításaik átvizsgálása nyomán nem látok okot arra, hogy 1963-ban írt tanulmányomon változtassak.” Kiemelés tőlem. Sinkovics elegáns stílusú történész, tudatos hányaveti- séggel vétek volna vádolni. Még az is elképzelhető, hogy a szakkérdésekben felé hajlik az igazság. De az 1967-es vitamorált, a történész-szakma zártságát jelzi, hogy a távolságtartó megvizsgálom kifejezést használja — mintha egy állatorvos elé utcáról jött járókelők rovarokat helyeznének, hogy mondja meg, mennyire ízeltlábúak, ő pedig csipesszel és nagyítóval kezd a vizsgálathoz —, nem céhbeli vitapartnereit pedig kizárólag vezetéknevükön említi.

Ez idő tájt, a hatvanas évek utolsó harmadában, a Mohács-vita első fázisában feltűnő kettősség jellemzi a kritikusok állásfoglalásait. Vagy könnyedén kezelik a tömegsikert — a könyvet és szerzőjét szinte lepöccentik az asztalról —, vagy túl komolyan veszik történelmi látomását. Van egyébként még egy, negyedik oka is annak, hogy az illendőnél hosszasabban foglalkoztam a kőszegi epizóddal. Az ugyanis, hogy Perjés Géza híres-hírhedt tanulmányában, A nemzeti önérzet zavarai című Látóhatár-esszében, 1967 nyarán bukkan fel először az úgynevezett akciórádiusz-elmélet, természetesen még korai, kezdetlegen formában. Tetszik, nem tetszik, a kutatóknak el kell gondolkozniuk azon — és voltaképpen ekörül forog a Kőszeg-vita —, hogy a Kisázsiából, illetve Európa délkeleti csücskéből felvonuló török sereg szempontjából mit jelentett a három hét, amelyet a nyugat-magyarországi, kelet-ausztriai „juhakol” alatt vesztegettek el? Vajon Bécs nem azért menekült-e meg a tizenhatodik században többször is az ostromtól, mert a csak késő tavasztól őszig mozgásképes oszmán csapatok időt veszítettek a magyarországi hadszíntéren? Perjés Géza ezt írja tanulmányában: „Minden adat azt mutatja, hogy valójában úgy van, ahogy Acsády gondolta, hogy tudniillik a törököt Mohács után a Budát Konstantinápolytól elválasztó nagy távolság tartotta vissza az ország megszállásától.” A későbbiek során, a Mohács-vita újabb fázisaiban parázs szakmai vita kerekedik ebből a feltevésből.

Egyébként Acsády keresztneve Ignác.

1039