Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Makkay János: Erdélyi helynevek magyarázatai (tanulmány)
hogy az -ilyesféle, átvett őshelynevek nagyrészt csak Erdélyben maradtak meg. Nem csoda tehát — folytatja —, hogy maga az Erdély is indoeurópaiak előtti származék. Egészen pontosan egy *AR- = .magas, felemelt, távoli’ és egy *DaL-. *DeL- = ,domb, erdőség, hegy’ jelentése preie. fő összetétele, azaz ARDEL. A ilevonit tanulságok: ezek, és más, romániai (erdélyi) helynevek nem vezethetők vissza magyar eredetű névadásra, amint -azt — többek között — Kiss Lajos is véli. Sőt, a magyar vár = ,-erőd’ és város szavak is inkább a románból való átvételek (!). Az a gyanúnk -erősödik -meg, hogy a tanulmány nem csupán elvont -nyelv- tudományi célokra készült. Akinek kezeügyébe -esik Kiss Lajos szótára, az bizonyára rögtön ellenőrizni fogja a dolgokat. Természetesen azt italálja, hogy Dés neve — meglepő, de így igaz! — tényleg ie. eredetű. A különbség csak annyi, hogy a -latin deus (.isten’) szóból ered, amelyből egy régi magyar személynév lett (a román -Dej pedig a magyar név egyszerű átírása). Nagyváradnál -a várad természetesen a magyar ,kis erősség’, ,kis vár’ jelentésű köznév. A magyar etimológusokban azonban nincs egy csipetnyi indoeurópai-ellenes szándék sem, és így tudják és írják, hogy e szavunk eredete szintén i. e., közelebbről iráni perzsa, vára vagy *vár, jelentése .fedezék, védőmű, erőd, erődítmény’. A város a vár egyszerű származéksza-va. Erdély két magyar szó az erdő és az elü vagy elv = .valamin túl -fekvő’ összetétele (az Alföldről nézve tehát az az ország, -amely a bihari és a partiumi erdőkön túl van, míg a román Ardeal nem más, mint a román kiejtésű Erdély). Az igazság egyébként az, -hogy a -tudomány nagyon kevés hiteles forrással rendelkezik -a dákságról és nyelvéről. Am-i -a korabeli (antik) forrásokait illeti, egyetlen rövid felirat, mintegy hatvan ókor-i szómagyarázat és néhány száz személy- és helynév maradt fenn csupán, grammatikai elemzésre -alkalmas összefüggő szöveg nincs. A rövid felirat Erdélyben Várhelyen került elő, amelyet egyébként románul nem Ora| vagy Ura§ tőből képeztek, hanem Grádiftea Muncelului-nak hívnak, trákul pedig feltehetően Sarmizegetusa volt iá neve. Az eredeti itrák név tehát éppen ia dák fejedelmi központ esetében -nem került át a dákba, ami azért legalábbis furcsa, ha a dák -erősségek nevei esetében valaki hisz -abban, hogy neveik itrák eredetűek voltak. A felirat úgy szól, hogy Decebalus per scorilo, azaz Decebál, Scoril fia. A kiváló politikust és hadvezért i. sz. 106-ban Traianus császár egyik katonai alakulatának, mégpedig a légió Septima Claudia-nak. egyik katonája, (ti. Claudius Maximus haldoklása közben lefejezte) — quod cepisset Decebalu(m) et caput eins per- tulisset ei Ranisstoro — és fejét Traianus táborába, Ranisstorum-ba vitte. Claudius Maximus -e tettét megörökítő sírkövét 1965-ben találták meg a görögországi Ma- kedóni-ában, -a Philippi melletti Grammeniiben. Sokáig a kavallai múzeumban volt, feliratával lefelé fordítva, mígnem egy -bawai-szigeti (!) kutató rádöbbent, miről is beszél a felirat.8 Mindez jelképesen bár, de nagyon hűen kifejezi azt, -hogy megkezdődött a dák- ság még ellenálló részének -módszeres .kiirtása, a dák vezetők tömeges öngyilkossága, a megmaradók -rabszolgasorsba vetése, áttelepítése és szétszórása a provinciákba, és jelentős tömegek menekülése a Kárpátokon -túli és más távoli részekre.9 Mindezeken túl, a -római uralom 160 évéből nincs komolyan számba vehető adat arra, hogy az -ilyen -feltételek mellett imég-is -megmaradt dák őslakosság latinná vált volna. Aligha tanulhattak volna például latin nyelvet a tartományt őrző szíriai, kisázsi-ai vagy itrák katonaságtól.10 A netaiántán mégi-s helyben maradt dáksá-g pedig a rómaiak kivonulása (270—271) után nyomtalanul felszívódott az Erdélyt a magyarok érkezéséig uraló vízigótok, gepidák, hunok, avarok, szlávok és bolgárok egymást követő népeibe. Nyomtalanul, mert a későan-tik, majd a kora-középkori írásos források semmi adatot nem tartalmaznak dák etnikum továbbélésére. A legjobb példa erre magának Sarmizegetusa-nak, ia mai — román — neve, amelyet a rómaiak Ul- pia Traiana-n-ak neveztek, a -mai román nyelv pedig annak középkori szláv nevét — Gradijte = földvár — vette át.11 Csaknem egy teljes évezred telt el tehát a dákok országának és önállóságának megszűnése, -a dák etnikum és nyelv eltűnése, és a románság erdélyi megjelenésére 1026
