Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Z. Szabó László: Kisfaludy Károly portréja (tanulmány)

levelezésből. Toldy, a „jó Franzli” társaivail egy gyönyörű tavaszi napon kirándulásra invitálták Kisfaludy Károlyit. Amikor megjelentek lakásán, épp a festőállvány előtt találták őt, és semmi áron sem volt hajlandó velük menni. Ahogy Toldy feljegyezte, a következőket válaszolta: „...mit nekem szép idő? — mondá vászna előtt ülve épp egy hajótörést festett olajban — annál e képet jobb szeretem, ha el sem is készül. Volt idő, midőn egyetlen napsugár is vágyat költött bennem élni a természet örömeivel, de sírva folytattam a megrendelt ocsmány arcot, mert — pénz kellett. Most mehetek, de ezt inkább szeretem, ment szabad akaratból készítem.”

A művészetért rajongó Kisfaludyt idézi az a leírás is, amelyik a Kazinczyval történt első találkozásukról készült. Ebben Toldy megjegyzi, hogy a bemutatkozást követően mindketten csendesen beszélgettek, „Kazinczy az úti átfázástól csak igen halkan szólhatott, és Kisfaludy önkénytelenül suttogva beszélt — koronként Ruys- dael, Poussin, Vemet és ilyen nevek hallattszottak ki.”

Sőt, az este — eltávozván Kazinczy — a jó hangulattól elkápráztatva Kisfaludy Károly így kiáltott fel:

„Fiúk! Ki vagyok engesztelve iránta, sose tudnék többé reá haragudni. Oly vihart festek neki, hogy no!”

A festő Kisfaludy helyéről és képességeiről, egyszóval művészetéről Lyka Károly számolt be nagyon meggyőzően. Híres könyvében, A táblabíró világ művészete címűben tett megjegyzéseire szükséges elsősorban odafigyelnünk. Érzékenysége és tárgyilagossága következtében ő inam a költő Kisfaludy festői produktumait vizsgálta, hanem egy szuverén festői világú alkotó teljesítményét. Lyka írja Kisfa- ludyról, hogy „nagyobb tehetségnek tartjuk, mint eddig említett pesti festőkortársainak bármelyikét. De ez a tehetség teljesen csiszolatlan, s fokozza érdekességét, hogy egészen külön jellemű, s pályatársaitól nagyon eltérő hangú.”

Ez a tudósi megállapítás nagyon fontos, hiszen azt is jelzi, hogy Kisfaludy a festészetben is megteremthette volna a maga jelentős alkotásait, ha körülményei arra nyújtottak volna lehetőséget néki. „Egyénisége, amely a drámában nyilatkozott meg — írja később — legjobb képein is érvényesül, csak darabosan, kikészí- tetlenül. Mert ezek kevés kivétellel tele vannak akcióval. Az égen sötét felhők hömpölyögnek elé, villám cikázik belőlük, vagy a hold sápadt tányérját sietnek elborítani. Lenn a földön szélvihar tépi, hajlítja a fákat, korbácsolja a tengert, amelynek hullámai vadul csapkodnak. Egy hajót vetettek partra, elészaladó emberek sietnek segíteni a hajótörötteknek. Ég, föld, víz, fa, ember mind a leghevesebb cselekvésben: szabaid e festményeken a jövendő drámaíró eszejárását, vérmérsékletét felismerni. A romantikus szcenériát a színpaddal rokon világítási hatások teszik meglepővé. Fönn az égen többnyire a hold hideg világa, lenn a földön a tűz meleg fénye, s ez hol egy égő faluból, hol egy elhamvadó pásztortűzből ered, rőt foltokat festvén emberre, fára, sziklára, házra.” A Lyka Károly készítette ‘beszámoló végül az értékekre, a művészi kvalitásra vonatkozóan is pontos.

Az a tény, hogy az Auróra szerkesztésében a képzőművészeti anyag s az illusztráció gondját ds nyakába vette, Kisfaludy Károlyban nemcsak a magyar nemzeti festészet egyik „útnakindítóját” becsüljük, hanem képzőművészeti életünk első tudatos szervezőjének is tekinthetjük őt.

Kisfaludy Károly harmincas éveinek a derekán járt, amikor a vezérség szinte az ölébe hullott. Negyvenkét éves volt, amikor meghalt. A halálhírről Toldy Ferenc tudósította Kazinczy! Ám ez a levél tudósításon túl a fájdalom első pillanatbeli szertelenségét is bizonyítja:

„Árvaságra jutottunk! pásztor nélkül való nyáj lettünk! Oda van tanítónk, vezérünk s a legjobb, leghívebb barát! És a literatúrai Az ő hatásainak a múlt tizenkét év előszava volt csak: most kezdődött volna maga a nagy könyv. Csák Máté volt utolsó munkája, s az, óh fájdalom! torso maradt!”

Ha volt is bőven túlzás ebben a Toldy-levélben, egy biztos, Kisfaludy Károly korai halála egy korszak lezárását jelentette.

Nem csupán kortársai siratták váratlan elhúnytát, hanem a kor reformokat legjobban kívánó politikusai is, köztük Széchenyi István, aki a Világ című művé1014