Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - WEÖRES SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Villányi László: Az új évezred szelleme (esszé)
vassák: „Miikor la végső oszlop-ipár tündökléséből kilépsz, / a kupola, melyet hajad érint, a végtelen maga, / és rózsaszirom-örvény leteper, / és mind, mely alattad terül, nászágyad: az egész világ — / Itt kimondhatod: / «-Nem hiszek benned Istenem!« / S a rózsaszirom-vihar mosolyog: / »De én hiszek benned: megelégszel?«” A fiúk és a lányok megtanulják, hogy Isten nem keresztény és nem mohamedán, nem buddhista 'és nem hindu. Megállnak az oltár előtt, s idézik: „Krisztus Urunk, miint minden szeretet, / mint minden 'ami megszületett, / csupán egyetlen pillanatig élt. / Egy, telt, gömbölyű pillanatig, / mely vízcseppként gördülve / elhagyja az ág hegyét’. A nyolcadik órán óriási raktárban, kiselejtezett könyvek között, filozófusokról beszélgetnek. De csak azokat szeretik meg, lakik így vagy úgy, le tudták írni ezt: „Az iitt-mondottafcnak nem az a rendeltetésük, hogy elhidd őket, hanem hogy igazi lényedre, igazi világodra eszmél tessenek’ ’. A kilencedik órát végignevetik a játszótéren, mert a humorról tanulnak. „Apukám házat épít. / Először a kéményt, borzasztó nagy füsttel. / Aztán a ház tetejét. / Azután aztán az ablakokat, / nem látunk át rajtuk, olyan feketék, / csak a faliakon látok keresztül, / mivel még nincsenek. / De meg kell építeni a falakat is, / meg a szobákat fcülön-külön. / Mikor a ház leér a földig, / apukám azt mondja: Ujjé!” A tizedik órán, a temető sírjai között, szerelemről hallanak. A fiúk megtudják, „A nő: tetőtől talpig élet”. A lányok nem hiszik: „A férfi: nagyképű kisértet”. De a lányok is, a fiúk is megtanulják: „Boldogok az összekulcsolódó szeretők: úgy kapnak hogy adnak, s úgy adnak hogy kapnak”. A tizenegyedik órán versről és költészetről beszélgetnek egy parkban, este, mikor denevérek suhannak a fák között. „A jó vers élőlény, akár az alma, / ha ránézek, csillogva visszanéz, / mást mond iaz éhesnek s a jóllakottnak / és más a fán, a tálon és a szájban, / végső 'tartalma, vagy formája nincs is, / csak él és éltet. Vájjon mit jelent, / nem tudja és nem kérdi. Egy s ezer / jelentés ott s akkor Ifakad belőle, / mikor nézik, tapintják, ízlelik.” Így telnek majd akikor az órák, s amit itt egy órának írtam, jelentheti azt: hetekig ugyanarról beszélgetnek. Annyi bizonyos, sem a tanár, sem a diákok, nem „sajnálják egymástól igazi arcukat”. Szövetkeznek, „hogy a derűs lét ősi titka” az övék legyen. Vágyuk Weöres Sándoré: „hűségesen / munkálni műveden, / ahogy parány-erőmmel érthetem”. Ha pedig érkezik ebbe az iskolába egy űilkajó, 'távoli lényekkel, azok ámullva fogják felfedezni, hogy az elmúlt évezredben írt valaki egy Barbár dalt az ősi nyelvükön. A Kálvárián ülünk, ülünk holnap a láranyall, s mondjuk, együtt az új évezred .tanulóival, akik nem kívülről, belülről tudják az új évezred szellemét: Mindent Isten szemével nézni — se férfiason, se nőiesen — hanem mint a szent heréit, s a kétnemű, a teljes-ember! Nem azzal közeledni hozzád, vagy bármihez: „ilyet és ilyet akarok, megfelelsz-e?” hanem azzal: „milyen vagy? mert olyannak óhajtlak szeretni, amilyen vagy.” Teljes igénytelenség ez és teljes igény. Mert nem csak az csendül belőle: „olyan legyél, amilyen vagy”, hanem az is: „és saját hajlamaid által emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz.” Eszmény nélkül nézni, mindent szeretettel — a gyilkost, vagy a pu- hányt éppúgy, mint a hőst, vagy a szentet — Istenem, a Te szemeddel néznem — az én szememmel ■— ó hogy ezt adod nekem! 962
