Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Nagy Pál: Levél Rónay Lászlóhoz

Bakucz József és Horváth Elemér (csak azokat írom ide, akik önálló fejezetet kaptak!) munkásságában ismerte fel a nyugati magyar irodalom legfontosabb értékeit.” A Nyugati Magyarság szerkesztői — higyjülk-e? — cenzúrázták Pomogáts Béla cikkét; ennek, s csak ennek tudható be, hogy a nyugaton megjelent cikk szerint a „Magyar Műhely köre” nem tartozik a nyugati magyar irodalom legfontosabb értékei közé... A fentmaríadók névsorán nem vitatkozom. Többen közülük véleményem szerint is a hagyományosabb magyar irodalom nyugaton élő és alkotó jeles képviselői. Azt természetesen nem fogadom el, hogy az avantgarde meredékebb, s tudom, számotokra riasztóbb vonulatában nem akadt senki, akinek irodalmi munkássága az övékéhez hasonlítható, ezért alaposabb és terjedelmesebb elemzést érdemelt volna.

Ám ez alkalommal nem szándékom vitatni, olyan-e a nyugaton íródó magyar irodalom, amilyennek ti látjátok. Nem is azt fájlalom, hogy nem szeretitek az avantgarde irodalmat. Azon lepődöm meg, hogy könyvetek fogadtatása mennyire felbőszített benneteket, s hogy különösen te, kedves László, miilyen érzékenyen reagáltál a bíráló megjegyzésekre.

Nem mindig reagálsz ilyen hevesen a téged ért sérelmekre. Sehol nem olvastam például tiltakozásodat a Két dióhéj című antológia ügyében. („Nyugat-európai és tengerentúli magyar prózjaírók”, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987.) Ennek anyagát (ez köztudomású, de Pomogáts Béla meg, is írja a Forrás januári számában) még — az általunk is fenntartás nélkül tisztelt és szeretett — Bélád! Miklós kezdte el gyűjteni, majd a munkát — mint a műhalyesékinek ír leveleid bizonyítják — te vetted át. A kéziratokat elküldtük, illetve megállapodtunk abban, milyen kötetekből válogatsz. Röstellem, hogy először a magam példájára keli hivatkoznom a továbblépéshez. 1985. január 15-én kelt levelemben azt írtam neked: a már sajtó alatt lévő Journal in-time c. képvers-kötetemből válogass, de mivel arról volt szó, hogy az antológia szerzőiről régi és újabb művek adnak majd képet, elküldtem conrad ferdinand mayer kiadatlan útinaplójából című prózai írásomat is. Nos, két és fél évvel később, 1987. augusztusában, történetesen éppen iaz Anyanyelvi Konferencia védnökségl ülése idején, nagy meglepetéssel láttam viszont a Két dióhéjban Egy fényképalbum képei című fiatalkori elbeszélésemet.

S én még „jól” jártam! Mert szerkesztőtársaim, íróbarátaim, Bujdosó Alpár és Papp Tibor egyszerűen kimaradtak a gyűjteményből, holott te magad kértél tőlük írást a prózai antológia számára. Mivel soha egy szóval sem jelezted (pedig volt rá néhány éved), hogy műveik nem ütik meg a kívánt mértéket, vagy közlésük technikai akadályokba ütközik, csak azt feltételezhetem, hogy e két szerző kihagyása tud- tod nélkül történt, s a kiadó visszaélt neveddel, amikor a könyv 4. oldalán azt állítja, hogy az antológiát „válogatta és szerkesztette Berkes Erzsébet és Rónay László”.

Miért nem tiltakozol válogatói és szerkesztői jogod ilyen súlyos megsértése ellen? Hja ugyanezt egy nyugati magyar könyvkiadó vagy társszerkesztő teszi veled, akkor is ilyen mélységesen hallgatsz? Ha, mint írod, maradsz úri passziódnál, az olvasásnál, akkor valóban annyit és azt olvasol el nyugati magyar íróktól, amennyit és amit akarsz. Szerkesztőként más kötelességeid voltak.

Amit még mondani akarok, néhány mondatban összefoglalható. Amíg a hazai szellemi élet hivatalos és hivatásos képviselői (mondanom sem kell, kedves László, hogy téged ez utóbbiak közé sorollak) két mércével mérik a Magyarországon és a világ más tájain létrejött magyar szellemi értékeket, s az avantgarde irányzatokat különös gyanakvással, fenntartással figyelik, elkerülhetetlenek a szubjektivitás, az önkényesség csapdái. Például a magyar irodaiam fontos szeletének puszta léte egyetlen írásjellel megkérdőjelezhető. Az egészségesebb szemlélet az eddigieknél is élesebb viták, nyíltsisákos szellemi bajvívások során alakulhat csak ki. Mi a hazai magyar irodalommal kialakított termékeny kapcsolatunkat nem szüntetjük meg. Tagadjuk az őrjöngés vagy félrevonulás alternatíváját. Ügy érezzük, ma, éppen ma, a helybenjárás, kényszerpályán-mozgás és a kitörés, merész továbblépés között kell választanunk.

Barátsággal üdvözöl Nagy Pál

960