Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Dénes József: A honfoglalás időpontjáról (tanulmány)
DÉNES JÓZSEF A honfoglalás időpontjáról A magyarok Kárpát-medencébe költözésének időpontját középkori krónikásaink nem ismerték. Különféle időpontok hagyományozódtak, illetve keletkeztek jórészt félreértéseknek és elírásoknak köszönhetően. Az eseményről legrészletesebben író Anonymus például a 903-as esztendőt jelöli meg.1 A forráskritikával élő modern történetírás számára akkor vetődött fel komoly formában a kérdés, amikor az ezeréves évforduló ünneplésére készülve, meg kellett határozni a honfoglalás pontos évét. A történészek évtizedes vitájában végül Pauler Gyula álláspontja kerekedett felül, aki legvalószínűbbnek a 895-ös esztendőt tartotta.2 (Az ünneplés tudományon kívüli okok miatt csúszott át 1896-ra, emiatt viszont a köztudatba is bekerült a 896-os évszám.) Azóta a honfoglalás időpontjának kérdését mindenki lényegében lezárt, megoldott problémának tekinti. Hogy a dolog nem ennyire egyértelmű, jelzi a korszak két mai jeles kutatójának, Györffy Györgynek és Kristó Gyulának számos ponton szöges ellentétben álló véleménye.3 Egyet kell értenünk azzal — az egyébként mindkettőjük által vallott felfogással —, hogy sem a közel egykorú külföldi, sem a jóval később keletkezett hazai források nem adják meg közvetlenül a bejövetel pontos évszámát legfeljebb támpontokat nyújtanak annak kikövetkeztetésére. Két kérdés merül fel ezek után: ' . — Forrásainkból kideríthető-e a honfoglalás éve? — Jogosak-e a források szövege alapján eddig levont következtetések? A Kárpát-medence megszállása nem egyszerre következeit be. Megbízható, közel egykorú források tanúsága szerint a nyugati részek (Dunántúl, Nyítra-vidék) elfoglalására csak a 899/900-as itáliai hadjárat után, 900 nyarán került sor.4 A honfoglalás kifejezést egy ezt évekkel megelőző eseményre vonatkoztatjuk, aminek a lényegét abban látjuk, hogy a „hétmagyar” törzsszövetség népe (a hozzájuk csatlakozott kabarokkal együtt) elhagyva előző szállásterületét, a Kárpát-medencében, pontosabban annak a Garam-Duna vonaltól keletre eső részébe költözött. A magyarok honfoglalás előtti utolsó szállása — fő forrásunk, VII. Konsztanfi- nosz bizánci császár műve szerint — ugyanaz a terület volt, amit a besenyők szálltak meg, kiszorítva onnan a magyarokat. A terület leírásakor öt folyót említ, a Dnyepert, Déli-Búgot, Dnyesztert, Prutot és a Szeretet.5 Az ok, ami ennek a területnek a feladását kikényszerítette, egy besenyő-bolgár összehangolt támadás volt. Erre az akcióra akkor került sor, amikor a magyarok serege éppen hadjáraton volt távol, így a támadóknak csak a „földjük őrzésére hátrahagyott” magyarokkal kellett megküzdeniük. Az öt folyó vidékén tartózkodó nép lényegében menekülésre kényszerült. „A türkök [magyarok] pedig a besenyőktől elűzetve, elmentek és letelepedtek arra a földre, amelyen most is laknak.” — írja 950 körül VII. Konsztantinosz.6 Vagyis a magyarok helyváltoztatását ellenséges támadók kényszerítették ki. Ráadásul a támadás szerencsétlen pillanatban érte a törzsszövetség népét, éppen akkor, amikor haderejének zöme valahol távol volt. Tulajdonképpen ez az összehangolt besenyő—bolgár akció határozza meg a honfoglalás időpontját. Forrásainkból nem ismerjük ennek a támadásnak a pontos évét. Mindenesetre annyi bizonyosnak mondható, hogy legkorábban 894-ben kerülhetett rá sor. Ebben az évben a magyarok bizánci szövetségben Bulgária ellen vezettek 93
