Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - JUHÁSZ FERENC 60 ÉVES - Ágh Istvánh: 1928. augusztus 16.

barátságommal, testvéri szívemmel, egy tűzözön előtt, ami remélem, sohasem fog eljönni.”

Megnyugodtam a reménytől. Megnyugtatott. Megidézve pusztította el, elégette a legnagyobb krematóriumban, láthattam a lángot, a zsírjában sistergő halált. Elvitt a föld alá giiiiszta-halott-humusz-evőnek a Fekete Saskirályban — utolsó olvasmányom, de tudom, ez a végső leszámolás. „Tolt, hogy az árnyékot, a halált megszokjam.” Végigélte halottak-önmagát, fölemelkedett Dante Paradicsomába, s onnan a gyermeki édenhez a férfi, mintha már sohasem hagyná el Diát és első (látomásait.

„Aztán kamaszbajszos számiba vettem a cigarettát s rágyújtottam lassú gyufával, nagy slukkot szívtam, s néztem a parázsdarazsat, a sercegő oigaret- tapanazsat, ahogy a láng eszi a szögletes pálcikát, a puha szőke fát, a gyufafej fekete szénpontszeme, széncsöppkoponyája lassan elsorvadik a fekete cérnává vékonyuk parázsnyakon, a fekete pernyecsigolyán, s lehull, mint guiloti- ne-nal levágott rab feje, lehull a feketeforgács szénhántya nyakról, mint a láng nyalktilójával levágott asszonygyilkos feje, aki fémhordóba forrasztotta megölt szeretőit, asszonyait kazánban égette el.”

Végiggondolva ezt a versrészletet, ki kell javítanom magamat; nem éde- mi, hanem az ősi, ősemiberi lét-rettegés magánya a lehulló gyufalfejlben, mint a Halott feketerigában, mert a rózsákat meg kell metszeni, temetni kell a rigóhalott létet, s nem bántani az élő énekest.

„Ki tiltja meg, hogy beszéljek? Ki tiltja meg, hogy beszéljek rólad, Remény, Világ? Ki akarja megtiltani, hogy éljek? ... Nem azért születtem hallgatag szegénynek ... nem azért szült anyám, hogy a hallgatás aranykoporsójába gyömködjetek. Nem azért szűk 1928. augusztus 16-án ...”