Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - JUHÁSZ FERENC 60 ÉVES - Ágh Istvánh: 1928. augusztus 16.
ÁGH ISTVÁN 1928. augusztus l6. E. H. Gombrioh írja A művészet történetében: „a char.tres-i gótikus katedrális szobrai valósággal élnek, mozogni lártszanak, komolyan néznek egymásra, köntösük redőzete is elárulja, hogy eleven testet .takar .. Juhász Ferenc, a hatvanas évek elején, egyiik nyugati útja alkalmából elküldte a katedrálist, képeslapon. Nem kellett gondolkodnom, miért? Ami rendeltetése, azzal üdvözölt: katedrálist építeni a költészet nyelvéből, s tudni az emberiség ábrázatát; éljenek, mozogjanak beleszőve nyolcszáz év penészfátyo- lába, tudván, az ember, aki volt, megmarad bennünk mindörökké. A magyar költészetben ez a katedrálisópítő szándék, megvalósulás, nagyratörés a köznapi sziszegésben, ez az Istennek emelt kétkezi működés teremti meg az elrendeületés fantasztikus építményét Dante-obj aktivitással, erőltetett menetben a Pokol bugyrai és a szférák Szaturnusz-gyűrűin át. Van a sorsnak olyan elrendeltetése is, hogy figyelmese lehessen a megvalósulásnak égre tekintő szeretettel. Mert meghatja a tizenkétéves gyereket az a huszonkétéves felnőtt, aki „1950. Karácsonyára küldi és öleli, hogy még nagyon sok verset írjon és mindig tudja, hogy kiknek is kell a verseket írni.” A gyerek figyelmét bátyja, Nagy László irányította, hozván a Szárnyas csikót, a Sántha családot, az Apámat és az Üj verseket. Az ifjúság ködében, amikor olyanok az éjszakák, miint az éjjeliőr bakancsa, magánafcbeszélése; olyanok az éjszakák, mint egy eltévedt kölyök, aki azonos lehet a félős őrszemmel, mikor a macskát a padlásról a törvény nevében szólítja le; azonosság van a köd .palástja alatt. S mikor a kölyök, aki csillagász szeretne lenni, rátalál a Göncöl és a költészet azonosságára, megtalálja azt az optikát, ami nem más, mint szemei; az igazi távcső. A lámpára harmat koppant, kormos üvege elroppant, a fa is, mintha ősz volna: lepergetett egy tyúktollat. A Göncölszekér fölöttem kifogva áll. Meglepődtem. Észre most vettem először, hogy a rémület előtört; — hát hol a ló, hol a kocsis? Ősidőktől fogja a kannát és itatja azóta is a két örökszomjú kancát. 866
