Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - GAZDAG ERZSI BÚCSÚZTATÁSA - Tatay Sándor-Szabó László-Böröczki Mihály: Gazdag Erzsi búcsúztatása
Gazdag Erzsi búcsúztatása TATAY SÁNDOR A Magyar Írók Szövetsége engem jelölt ki arra a feladatra, hogy tagjai nevében búcsút vegyek Gazdag Erzsitől. Fájdalmas megbízatás, mert úgy érzem, kisebbik testvéremet vesztettem el. Gazdag Erzsi volt az első költőnő, akit életemben megismertem. Több mint ötven évvel ezelőtt történt. Répcelaki beteg nagynénémet jöttem meglátogatni a szombathelyi kórházba. Történetesen csöngei költő barátommal, Weöres Sándorral érkeztem. Valamilyen katonai parádé volt éppen a városban. Nem tudom már miféle, csak arra emlékszem, hogy valahol nagy tömegen ve- rekedtük át magunkat, mielőtt Erzsivel találkoztunk, és hogy nem volt jó hallgatni a díszlépések zaját, mert akkor járt erre a híre, hogy Ausztriát a Német Birodalomhoz akarják csatolni. Akkoriban még nem volt hazánk olyan gazdiag költőnőkben, mint manapság: olvasmánybeli emlékeim szerint a költőnőt valamely fényes irodalmi szalon pam- lagjára képzeltem, drága öltözékben. Gazdag Erzsi ennek a képletnek egyáltalában nem felelt meg, de nyílt tekintete, szeretetreméltó egyszerűsége, félénkség nélküli közvetlensége megragadott az első pillanatban. Akárha a szomszédunkban nőtt volna fel. Hamarosan megtudtam, hogy szegényesen, félárvaságban nevelkedett, éppen úgy, ahogy szülőfalumban mindkét oldali szomszédunk lányai. Sokan voltak akkor az apátián árvák, hiszen gyermekkorunk az első világháború idejére esett és sok évszázad törvénye volt, hogy Európában ezt a nemzetet érje a legnagyobb vér- veszteség. Ami pedig az irodalmi szalont illeti, hát az jutott néki Szombathelyen, nem fényes palotában ugyan, hanem a Rumi utcai patika laboratóriumában. Gazdagsága nem, ragyogása nem, de meghittsége volt annak a kis műhelynek. A dunántúli irodalmi élet legtisztább szívű költője, Bárdosi Németh János és Szombathely kulturális életének kimagasló alakja, a minden jó ügyben fáradhatatlan Pável Ágoston fogadta barátságába. Vegyük hozzá, hogy gyakorta jelen volt itt s lélekben ide tartozott Weöres Sándor, századunk nagy költőgéniusza. Szombathely irodalmi élete nem volt olyan forradalmi szellemű, mint némelyik alföldi városé, de Gazdag Erzsi ennél nemesebb környezetből nem is indulhatott volna sehol az országban. Attól fogva akárhányszor megfordultam Szombathelyen, szellemi kalauzom volt Gazdag Erzsi a városban úgy, mint az egész vasi tájon. És azt hiszem, így volt véle minden író, aki ide érkezett. Jóval később egyszer egy pesti költőnő lakásán találkoztam vele. Az ott összegyűlt írótársaság Argonauták címen készült éppen folyóiratot indítani, rajta is maradt e kis körön az argonauták megjelölés. Nem akármilyen alkotók tartoztak bele. Am a pesti költő argonautáknak nem kellett Jason hajójának félelmetes útját végigjáratok sem az Égei-tengeren, sem a Boszporusz összecsapódó szirtjei között. Nem kellett visszaútjukat az Istros torkolatában kutatni, mely folyónak ma Duna a neve. A félelem helyükbe jött, körülvette az országot, a városokat, a falvakat, a háztömböket, ezerszer nagyobb veszedelmet idézve, mint amilyent a görög mondák minden hajósai valaha megértek. A hatalmaskodók pusztító nagy bűnei nagy erényeket támasztanak egyes emberekben. Robosztus dráma-alkotók tollára kívánkozik az ilyen veszedelmes korszak. Gazdag Erzsi híven szelíd önmagához, üvegcsengésű lírájához a mesék enyhét nyújtó, de fáradhatatlanul igazságot kereső világába vonult költészetével. Virágok, fák, füvek világában otthon volt ő már gyermek korától fogva. Erdőik, mezők, udvarok élőlényeivel szövetségre lépett. Ami bölcsességgel, ami jósággal, ami ravaszsággal, ami rontó szellemmel, dörgedelemmel vagy kedvességgel találkozott az emberek tevékenységét szemlélve, azt mind ezekre a műveiben lelkessé vált lényekre 462
