Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Pawel Jasienica: Báthori István a lengyel-litván állam élén (tanulmány) (Kovács István fordítása)

Báthori István még ifjú legényke volt, amikor egy osztrák tábornok parancsára meggyilkolták a legkiválóbb magyar politikust, a horvát származású Marti- nuzzi Fráter Györgyöt, aki korábban a czestochowai pálosok perjele volt. Az áldozat teteme több mint két hónapig hevert tametetlen. A tetem füleit levágták s ajándékul Bécsbe vitték I. Ferdinánd császárnak.

Ahonnan Báthori érkezett, ott olyan szokások uralkodtak, amelyek ellen a Köztársaság tudatosan védekezett, egyezményekkel, az ún. Henrik-törvényekkel sán- colva körül magát.

1576 áprilisában Báthori Mogilában járt és viselkedésével egyszeriben a figyelem középpontjába került. Alig néhány embere társaságában vadászni ment. Mintha az országban rend és egyetértés honolt volna, s így teljes biztonságban érezhet- né magát. Ez a mély emberismerettel rendelkező uralkodó nyilván pontosan tudta, hogy egyetlen ilyen gesztus többet ér, mint ezer kiáltvány. Alattvalóit előre kitüntette bizalmával, s így joggal elvárhatta, hogy ők is bízzanak benne. Kockáztatott, mert tudta, hogy vagy övé az egész tét, vagy minden elveszett.

Április 23-án, húsvéthétfőn vonult be a fővárosba. Skarlátvörös palástot viselt, magas, fekete, déloeg alakja, férfias, katonás tartása valósággal megbabonázta azt, aki látta. A szenátorokat egyszerű méltósággl üdvözölte. Leszállt lováról, és mindegyikükkel kezet fogott. A nyomában vonuló udvari had — a kék mentés gárdaezred, amelyben sok lengyel is szolgált, a vörös mentés magyar gyalogság, valamint a páncélos lovasság — méltó volt urához. Mindenki láthatta, hogy ez az ember járatos a hadviselésben. (...)

A helyzet korántsem festett rózsásan: nyomasztó volt. Az osztrák diplomácia lázas és eredményes tevékenységet folytatott. Bécs és Moszkva között együttműködési egyezmény jött létre, amelynek az volt a célja, hogy a nemesi Köztársaságot egymás között felosszák. Feltételei szerint Litvánia Rettenetes Ivánhoz, Lengyelország a Habsburgokhoz került volna. A császári követ, aki ezt az egyezséget tető alá hozta, Danckát is ellenállásra buzdította. Nem túloztak azok, akik Uchanski prímás decemberi manővereit már akkor bűntettnek nevezték. Az osztrák császárt lengyel királlyá kiáltotta ki, tálcán kínálta a lehetőséget a külső ellenségnek és a Köztársaságon belül működő széthúzó erőknek. A nemesi Köztársaság legnagyobb kikötőjét főként németek lakták. Danoka sérelmesnek tartotta a hatalmát korlátozó „Karn- kowski statútumokat” és a Zsigmond Ágost uralkodásának utolsó éveiben hozott egyéb rendelkezéseket. A város két kézzel kapott az alkalmon. Hűségéről biztosította a német császárt, a lengyel nemesség jelöltjéről hallani se akart. Ez annál is inkább veszélyes volt, mert mind a Királyi, mind a Fejedelmi Poroszország ferde szemmel nézett Báthori Istvánra.

Az új király ellenállt a pillanat zsarolásának. S noha ingott alatta a trón, nem engedte, hogy sarokba szorítsák. Jellemszilárdságáról, állhatatosságáról hitvese győződhetett meg elsőként. „Látom, hogy őnagyisága nem fog rajta uralkodni, mert kemény legény...” — írta Krakkóból Litvániába a minszki várnagy, Jan Hlebowicz. A pápai követ pedig szorgalmasan jelentette Rómának, hogy a királynő környezetéből lógó orral távoztak Zsigmond Ágost egykori szolgái. Keserű csalódás érte a Zborowskiak nemzetségét is. Az öt fivér közül csak egyet emelt ki, s tette meg gneznai várnaggyá. Jan volt az, s családjából valóban ő ért legtöbbet. A következő tavasszal hadvezért tehetségével fog kitűnni. A király mintegy előlegezte a bizalmat és nem csalódott. Báthori István bámulatos intuíciója egy másik eset kapcsán még inkább megnyilvánult. Az idős, érdemdús kancellár, Wincenty D^binski tisztelettől övezve nyugdíjba vonult és a legnagyobb állami rangban: szenátorként. A király Krakkó várnagyává tette meg. A Zborowskiak követelése ellenére a lengyelországi nagypecsétet Piotr Wolski vette át tőle, az alkancellárságot pedig Jan Zamoyski, korának legkiválóbb lengyel politikai gondolkodója kapta.

„Ismerte embereit és alattvalóit” — írták Báthori Istvánról. Az új uralkodói korszak bevezetőjéül a két nagy tehetségű férfiú ünnepélyes, mindhalálig tartó szövetségre lépett egymással. Később úgy tartották, hogy Báthorit és Zamoyskit az Isten is egymásnak teremtette: az előbbi nem járhat tanácskozásra az utóbbi nél446