Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Nagy Pál: Át.tör.és - Hozzászólás az avantgarde vitához

hette: a forrásokhoz való visszatérésnek, az orális költészet újjászületésének tanúja. Ma már világos, ihogy egészen másról van szó, s nem érvényes többé az orális és írott költészet didhotómiája sem. A hallható nyelv irodalma után reaktivizálódik a látható nyelv irodalma is, s noha — ahogy Hegel megállapítja — „a hallhatónak vagy időbelinek és a láthatónak vagy térbelinek, mindegyiknek megvan ugyan saját alapja, amely egyforma értékű a másikkal”, a kettő, a hallható és látható nyelv kombinációja alkotja az új audiovizuális irodalom természetes nyelvét. (Hegel: Enciklopédia III, A szellem filozófiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968. 459. paragrafus — 269. o. Hegel egyébként ugyanebben a bekezdésben használja a „látható nyelv” kifejezést is.)

Az audiovizuális szövegirodalom specifikus jelrendszere, önálló „nyelve” egy, az eddiginél absztraktabb irodalom megteremtését teszi lehetővé, egy olyan irodalomét, amely — némi tömörítéssel — elektronikus irodalomnak nevezhető. A szöveg ugyanis egyre gyakrabban nem tipográfiai úton, hanem elektronikus berendezések segítségével jön létre, egyenesen a képernyőre íródik, s elektronikus közvetítőkön keresztül jut el az olvasóhoz, illetve nézőhöz. Ez a fajta irodalom ugyancsak próbára teszi művelőjének elméleti és gyakorlati tudását, találékonyságát. Meg kell találni írásmódját, műfajait, legeredményesebb formáit, s megoldásra vár egy sor technikai probléma: az elektronikus írás minősége például messze van a nyomtatott betű minőségétől, baj van olvashatóságával.

Szokásainkban gyökerező bizalmatlanság, pszichológiai gátak, technikai akadályok: nem korai-e még az audiovizuális, elektronikus szövegirodalom, az elektronikus művészetek télihódításáról beszélni? Ami a nyugati féltekét illeti: már jó ideje működnek az elektronikus művészet számítógéppel, szövegfeldolgozóval, videóval felszerelt egy- vagy többszemélyes műhelyei, valamint az .intézményes keretek között működő nagy kutató és alkotóműhelyek. Ilyen például a párizsi Institut National de Vaudiovisuel (INA), a torontói McLuhan Központ, vagy a Kanadai Rádió műhelye. Viamnak, s egyre szerveződnek fesztiváljai, szaporodnak a témának szentelt kollokviumok. Nevet is adtak a gyereknek: „artiste multi-média”, „artiste en communication” néven emlegetik az új művészeket.

Már az elektronikus művészetek „története” is megírható, legalábbis az előszó erejéig: Torontóban 1979—81-ben Computer Culture, Villeneuve-les-Avignon- ban (Franciaország) 1983-ban Informatique/Culture, 1984 októberében Izraelben Art- com címmel rendeztek nemzetközi tanácskozást és művészi eseménysorozatot. Az egyik első multimediális csoportot Mario Costa, Horacio Zdbala és fő a legismertebb név ezen a területen:) Fred Forest alapították 1983. október 29-én San Seve- rino Mercatoban, s annak A kommunikáció esztétikája nevet adták. Mario Costa, a Salerno-i egytem esztétika-történeti tanszékének vezetője 1985 májusában rendezte az első Art Mediá-1, melyet 1985 októberében az Art et communication kollokvium követett a párizsi Sorbonne-on. Az Art Media II-őt ismét Salennóban tartották, az Art Media III-iát 1987 októberében Torontóban szervezi .Derrick de Kerk- hove, a MacLuhan Központ vezetője ,az új művészetek teoretikusa. A párizsi Elec- trá-t (1984 decembere) más, többé-kevésfoé jelentős kiállítás, tanácskozás, bemutató követte (például a Rencontres et Performances sur l’esthetéque de la communication 1986 januárjában, a Képzőművészeti Főiskolán, a szintétikns képpel foglalkozó Monte-Carlo-i Imagina 87), míg 1986-ban Rennes-ben megszervezték az első Festival des Arts Électroniques-ot. (A másodikat előreláthatólag 1988 júniusában tartják, ugyancsak Rennes^ben.) Megemlíthetünk két nagyobb kiállítást, amely az új elektronikus művészeteknek jelentős helyet biztosított: a posztmodern teoretikusaként számon tartott Jean-Frangosi Lyotard-inspirálta Immatériaux (Anyagtalanok), és az Image des mots (mindkettőt 1985-ben rendezték a párizsi Centre Pompidou-ban).

A fentiekhez két dolgot kell hozzátennünk. Egyrészt azt, hogy ez a rövid összefoglalás szükségképpen töredékes, kiegészítésre szorul. A születőben lévő elektronikus művészeteknek máris sok irányzata, fóruma, fesztiválja van, ezeket egyelőre nehéz áttekinteni. Másrészt azt, az új .irányzatok többsége (ha van még ennek a megkülönböztetésnek értelme:) inkább képzőművészeti jellegű, s általában az ún.

606