Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Ambrus Lajos: Eldorádó (regényrészlet)

kissé felemelkedve sikeresen nyúlt be nadrágjába, reszketve hatolt be viszkető aranyerét rejtő cipói közé, szeme elhomályosult és nem hallhatta Né- medi lelkész finom, halottas házhoz mindemképp illő udvarias szavait. „Tudja jól Csepregi uram, hogy én a magam részéről helyeslem és támogatom az ön radi- calis eszméit, jóllehet nem értek egyet a néhol öncélú és brutális modorával, de ha ezt az irományt ez a vén hülye meglátja, nem fogja tolerálni a stíljét.” — „Szarok én a tili-toleráns hatalmi politicára!” válaszolt Csepregi poeticus olyan hangosan, hogy Frontos juratus assessor ijedten szakította meg édes maneuverezését, visszazuttyant eredeti helyére és kénytelen volt figyelinezni a felbőszült poétára, „ha nem tetszik és nem megy át, még egyszer mondom, szarok rá. Tiszrtieüetles uram, éppen magának, ki ugyanazzal az anyaggal dolgozik, tudnia kell, hogy a nyelv becstelenül utilitárius!” Ezzel felkelt és kivonult a halottas szobából; Némedi lelkész nem tehetett mást, kényszeredetten odavitte a fogalmazványt Fronius jogi doctorhoz és juratus assessorhoz, aki a gyertyaláng felé fordítva rezzenéstelen arccal olvasta a pas- sust, letette, majd foghegyről odavetette a nyugodtan figyelő lelkésznek: „Maga most menjen ki!” Aztán, hogy idegen, hívatlan, kíváncsiskodó és tolakodó szem nem látta, ügyelve a mozdulat határozottságára — volt benne valiami a görény hasfalának átvágásakor érzettekből —, vékony, hosszú ujjaival finomkodva itartva a papírt, mintha szenny- és fekáliialés volna, élvezve a lassú megsemmisítés látványát, hidegen, kommentár nélkül széttépte a gondosan bekeretezett papírost és az asztal alá lökte; apám, Gyulay Domokos — de genere Kaplony — asztala alá--------------------------------------------------------208