Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Banner Zoltán: Az őrizetlen tábor (Kusztos Endre grafikáiról)
BANNER ZOLTÁN Az őrizetlen tábor KUSZTOS ENDRE GRAFIKÁIRÓL Először meg kellett keresnie a visszautat. Az egyenruhát sem felejtette magán, és a rendjeleket, vállpántokat, okleveleket gondosan elcsomagolta az utazóláda fenekére. Csak a példaképeket őrizte .meg: időnként Nagy István vagy Gy. Szabó Béla szemével simított végig a tájon, de az alázat egyre inkább nem a mestereknek szólt, hanem az eddig megrajzolhatatlan, őrizetlen tábornak, amelyen át kellett haladnia a hófehér rajzlap felé. Előbb kimérte maga előtt az utat háztól házig, a vonalkötegek betű-hajlataiban föloldotta a hajdani lépések jeleit, lassanként egyetlen nagy utat látott, megtervezte a kerítéseket, a csűröket, a kapukat, minden olyan emléket, amely valaha a kezéhez tapadt, újratervezte az emlékeket, hogy elfelejthesse: milyen is mindez a valóságban. Mind közelebb hajolt a dolgokhoz, oly közel, hogy feleslegessé váljanak a színek és a részletek, oly közel, hogy már csak feketében és fehérben tudjanak felzengeni, kép gyanánt megpendülni, keményen és mégis sok húron, mint a sóvidéki citerák (például mint idősb Király László citerái). Amikor aztán oly közel tudott hajolni a dolgokhoz, hogy nemcsak az ujja, az ujjaiba fogott szénrúddal, hanem egész lénye felvette, magára öltötte fák, kövek, barázdák, vizek, gyökerek hajtását, testi mivoltát, mindig új üzenetet rejtő, mindig új üzenettől meglebbenő titokpalástját, akkor megelevenedett az őrizetlen tábor s a legyőzött, megcsonkított, kiforgatott fák és gyökerek az égre kiáltották emberi fájdalmukat. Ebben a csodálatos metamorfózisban rejlik Kusztos Endre grafikájának az értelme, művészetének sajátos, egyedülálló dimenziója. Mert hiszen az embert ősi ösztöne vezeti abban, hogy szóra bírja a természeti alakzatokat, szavakra, fogalmakra, emberi nyelvre fordítsa a vegetáció, a fák, galy- lyak, hegyek, légköri jelenségek, csillagok, vízmosások rajzolatát, sugallatát, jeleit. Kusztos azonban nemcsak olvas e jelekben, nem csupán kiteljesíti a halvány, bizonytalan, nem eléggé egyértelmű jelzést, hogy — mint a gyökérszobrászok — törvényesítse a természet szeszélyeit, hanem megfordítja a folyamatot: szónrajzain mintha emberi magatartásformák kövületei elevenednének meg évezredes tetszhalálukból. Nem hiszem, hogy megérkezésekor (a közgazdasági és képzőművészeti főiskola éveivel, rendjeleivel stb.), vissza, küldetésének színhelyére, a Sóvidékre, Kusztos pontosan ismerte volna grafikai világának dimenzióit; de attól a perctől kezdve egyetlen mindennapos feltámadás naplója sem hiányzik mappáiból, s ami 'halott és élő nemzedékek tartásából, elomlásából, lázadásából beléje idegződött, most megszámlálhatatlan változatban tör utat .benne, s a szénnel pusztán csak átoltja a feketére izzott szenvedélyeket a rajzpap ír oltatlan mészfehérjébe. Kusztos az elmúlt két évtized grafikai naplójában (több ezer szénrajz és pasztell máris, minden hónap rajzai külön mappában, de van olyan nap, hogy több lap is készül) különös gyökérpers.paktívát teremtett: a természetes és törvényes létfeltételeiktől megfosztott éltető elemek vitalitásának a példakönyvét, amelyben egyetlen „hős” sem ismeri a közönyt, az önfeladást, a bénultságot és halált, s naponta újrateremtett áldozatai, ha másképpen nem lehet, hát föld helyett a levegőből, sőt nem egyszer a levegőben lebegve, úszva, összekapaszkodva markolnak maguknak életteret és funkciót. Ez a funkció: az eszméltetés. Ebben az ábrázolásban rendkívül nagy ÍRÓ
