Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Bojtár Endre: Kelet-Európa vagy Közép-Európa? (esszé)

A kettőslátásnak ez a gyakorlata — egyfelől a tények, a valóság, melyből hiányzanak az elvek, hiányzik az erkölcs, másfelől az elvek, melyek csak értelmetlen véráldozathoz vezetnek, s ezért jobb, ha némán magunkba fojtjuk őket — ez a kettőslátás, mely nemzedékek hosszú során alaptulajdonsággá változott, hazuggá, sunyivá, kétszínűvé teszi a köztudatot, és épp a legfontosabbnak deklarált kérdésben, a nemzeti függetlenség kérdésében.

Hogy a némaság milyen mérvű volt, arra csak egy példa, a lengyel irodalomból. Azért abból, mivel az oroszon kívül — hagyományai folytán — ez a 19. század legkiemelkedőbb irodalma, s a lengyel területek három birodalomhoz tartozása miatt legalábbis a szellemi folyamatokat laboratóriumi körülmények között figyelhetni. Nos, a kor alapkérdéséről a század utolsó harmadának két kiemelkedő írója, a realista Bolestaw Prus és a naturalista Wla- dyslaw Reymont alig ejt szót,' ugyanakkor az a Krakkóban élő szecessziós művész, Stanisíaw Wyspianski, akinek kezét nem kötötte a oenzúra, minden drámájában megszállott makacssággal az oroszoktól való felszabadulás szükségességét, Lengyelország újraegyesítését üzeni, olyannyira, hogy a Menyegző már első, 1901-es előadása után joggal tartották a romantikusok utáni új nemzeti bárdnak.

A kettőslátás, a nemzeti függetlenség kérdésének torz megítélése mellett van a kelet-európai nemzeti fejlődésnek .egy másik sajátja, mely már átvezet a társadalom fejlődésének — persze az előbbitől elválaszthatatlan — kérdésköréhez. Ezt talán úgy lehetne hívni, hogy a nemzeti’ valóság hiánya. E tekintetben döntő különbség mutatkozik az orosz és a többi kelet-európai nép között. Az orosz nemzeti keretek léteztek, egy pillanatig nem voltak kérdésesek. Másutt? Mick'iewicz szép szavával, a valóság helyett: „a lelkek kormánya”. Csakhogy igen nehéz a lelkeket kormányozni ott', ahol az emberek többsége

— írni-otvasni nem tud: 1910-ben Magyarországon 33%-os, a Balkánon 70— 80%-kos volt az analfabetizmus. (Összehasonlításul: Angliában 1%-os.) Nyugaton a polgári nemzetállam szüli a nemzeti tudatot, s kíséri ezért a „büszke vagyok” érzése, nálunk a polgári nemzetállam hiánya, s 'kíséri az „irigy vagyok” érzése, amiből logikusan következik azután az önáltatás, a nemzeti karakter feldicsérése. Szállította is mindezt a múlt század második felétől a romantikus történelmi regény, Jókai, Vazov, Sienkiewicz, Jirásek. Szállította

— a valóság festése helyett- Jellemző, hogy az az irodalmi irányzat, mely a valóság ábrázolását írta a zászlajára, a realizmus, a „valóságizmus”, s amely Nyugaton is, az oroszoknál is óriásokat szült, akiknek műveiből kirajzolódik koruk minden fontos vonása, az Kelet-Európa többi részén az intézményes nemzeti élet hiánya, a nemzeti valóság ingatag, irreális volta, erkölcstelen tényekre és cselekvéshez nem alkalmas elvekre való széttörtsége miatt csene- vész, erőtlen, gyenge. Illetve akkor és ott jelennek meg realista írók, ahol és amikor a nemzeti élet keretei valami módon létrejönnek: a két világháború között, vagyis újra jókora késéssel a nyugat-európai irodalomhoz, a „világ- irodalomhoz” képest .amelynek előnyét pedig a romantika már jószerivel behozta. A litván Vincas Mykolaitis-Putinas Oltárok árnyékában című regényében, Miroslav Krleza és Ivó Andric, Ivan Olbradhít műveiben éppen ez a nemzeti valóság kap hangot. (A nagy realista „parasZtíróhat”, Sadoveanut, Móri- czot, Tamsaarét, Rebreanut most szándékosan hagyom ki a felsorolásból, rájuk egy következő gondolatmenethez lesz inkább szükség, bár ide is illenek.) Jellemző, hogyan fogadja a kritikus Maria Diabrowska Éjszakák és nappalok című, 1934-ben megjelent regényét: „Munkásságában végre döntő módon szó529