Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Gömöri György: Magyar irodalomtörténet - angolul
II. Rákóczi Ferenc (aki ugyan latinul és franciául írt, de hát latinul írt Janus Pannonius is, akivel azért Czigány bőven foglalkozik), s végül feltűnő a tizenkilencedik században Bölöni Farkas Sándor nagyhatású amerikai beszámolójának elmel- lőzése. Vitatkozni persze lehet afödött, milyen irodalmi értéket képviselnek az említett szerzők, de elhallgatásuk talán nem csupán helyszűkének, hanem a már említett „lehatárolt” irodalomfelfogásnak is tulajdonítható. Ha már itt tartunk, talán azt sem árt megemlíteni, hogy az erdélyi memoárirodalom Keménnyel és Bethlen Miklóssal kezdődő „nagy vonulatának” vannak bizonyos előzményei, amelyek idegen nyelvű kegyesség!, illetve didaktikus művek megmagyarításával függnek össze — Szenei Molnár Albert, Medgyesi Pál, illetve a Guevara-fordító Prágay András prózája, meglehet, még erősebben hatott a protestáns emlékirat-írókra, mint Pázmány Péter vérbő barokk retorikája a XVII. század más szerzőire. Valószínű az is, hogy Medgyesi Pál, az először angol eredetiből magyarra fordító író-prédikátor munkássága (a magyar Praxis Pietatis a kor bestsellere lett!) az angolokat is érdekelte volna, legalább egy bekezdés erejéig. Más kérdés, hogy Medgyesivel kapcsolatban az egész magyar protestáns peregri- náoió kérdését is ki lehetettf volna részletesebben fejteni (márcsak annak nem csekély művelődéstörténeti fontossága miatt); Czigány az egészet egyetlen mondatban intézet el könyvének 54. lapján. A világi magyar irodalom első jelenségeit vizsgálva megtudjuk, hogy Bornemissza Péter fiatalkorában Sárospatakon tanult. Nem tudom, ezt Czigány honnan veszi — eddig csak Kassáról tudtunk. Károlyi Gáspár esetében az újabb kutatás kimutatta, hogy a gönci prédikátor csak egyik fordítója volt a teljes bibliának, amin többtagú munkaközösség dolgozott — ez különben tökéletesen egybevág a King’s James Bible néven ismert 1611-es angol bibliafordítás gyakorlatával. Balassit Czigány hosszan és lendületesen méltatja, ám közben ténybeli hibák mellett vitatható kijelentéseket is tesz. Sárospatak rajtaütésszerű elfoglalását én csak any- nyira nevezném „sikeresnek”, amennyire az egész Dobó Krisztinával kötött házasságot; Balassi nem 1583-ban, hanem 1589-ben távozott utoljára Lengyelországba, ahol a „küszöbön álló török-lengyel háború” végül is elmaradt; ami halálának Czigány által ismertetett körülményeit illeti, azok a halálos ágyon történt drámai áttérést sejtetnek, noha tudjuk, hogy Balassi már házassága előtt katollizált. Furcsálltám Czigánynak iazt az állítását is, hogy Balassi „önmarcangoló lelkének sokkal több köze van Dosztojevszkij hőseihez, mint ahhoz a gátlástalan condottieri- hez, aminek életrajza mutatja” (52,1.) Balassi legmélyebb vallásosságában is korának gyermeke marad: olyan úr, aki megalázza magát Isten — de csakis Isten — és nem embertársai előtt. Lehet köze Buchananhoz, vagy Gampionhoz, Lutherhez vagy Loyolai Szent Ignáchoz, de már Aljosa Karamazovhoz édeskevés. Rimayval túl röviden foglalkozik a szerző, Nyéki Vörös Mátyást, a magyar korabarokk jellegzetes költőjét nem is említi. Jogosan hosszú Zrínyi Miklós és A szigeti veszedelem méltatása, bár érzésem szerint Czigány adós maradt annak megvilágításával, mennyire európai, illetve közép-kelet-európai ez a mű, vagyis hogyan viszony,lik más törökellenes eposzokhoz (Gundulic, Potooki), s hogy milyen visszhangja volt Zrínyi győzelmeinek és halálának a korabeli Angliában (v. ö. olyan művekkel, mint The conduct and character of Count Nicholas Serini...). A Mikesnek szentelt fejezet érdekes és olvasmányos — itt persze Czigány szövegének már vannak angoinyélvű előzményei, így D. Mervyn Jones hosszabb 'tanulmánya (Five Hungarian Writers, Oxford, 1966), amelyet Czigány fel is használ, mert a Mikes-levelaket Jones fordításában idézi. A jól fordított szemelvény megemeli a méltatást, mint ahogy a gyengén, illetve szószeriint fordított szövegrészlet, különösen versek esetében, inkább ellenkező hatást ér el. A „Júlia, két szemem ...” kezdetű Balassi-vers és Csokonai „Tartózkodó kérelmének” itt közölt szószerinti fordításából éppen csak a rímek és ritmus bájos egybejátszása vész el — az, amitől líra a vers. Mit tegyünk, szegény ember vízzel főz. De hogy ugorjunk egyet, lehet, hogy művének írása közben Czigány is elbátortalanodoftt a vers-minőség átmentését illetően, s ezért nem idéz Kassáktól és Füst Milántól egy sort se, sőt, 949
