Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - 150 éve született Ilia Csavcsavadze - Ilia Csavcsavadze: Az utazó feljegyzései (Vladikavkaztól Tifliszig) (Manana Szaladze fordítása)

Hajnalodott és a környék megmozdult körülöttem. Az emberek ébredeztek és minden újra feléledt. Milyen gyönyörű látvány az ébren levő emlber! De még gyönyörűbbek azok, akik álmukban sem nyugodnak meg a világ szerencsétlensége miatt. Szépséges hazám, vajon még talállhatók-é ilyen emberek a te kebleden? Ha találhatók, életem végéig hódolni fogok nekik.

Az állomás épülete előtt találtam egy hevi* embert, akitől lovat bérelhettem, azzal a feltétellel, hogy majd ő lesz a kísérőm is. Végül nem is bántam meg, hogy éppen vele hozott össze a sors. Az én kalauzom, egy őszbe- hajló, középkorú férfiú, nagyon jó embernek bizonyult, akit az Isten kiváló megfigyelőképességgel áldott meg. Kitűnően ismerte azt a kies országrészt, amelyben az ő egyhangú élete zajlott.

Felugrottunk a lovainkra, és elindultunk Sztephancmindéből. Az indulás előtt még egy pillantást vetettem a gleccserre. Az egy magasrangú nemes gőgjével, morcos arcoal nézett lefelé magasából. Ez a látvány újra felizgatott engem, reggeli nyugalmam elszállt, és szívem dobogni, a kezem reszketni kezdett. Dacos megvetéssel néztem fényes homlokát, és még nagyobb hálával búcsúztam el a lába alatt eszeveszetten harsogó Tergitől.

Az én kedves kalauzomat látni kellett volna! A nagydarab, komorarcú ember egy alacsonynövésű hegyi lovon ült, és az egész úton olyan nevetségesen loholt, mint egy elfáradt, vén farkas. Mohevém** egészen a szemébe húzta a hosszúszőrű sipkáját, és oly nyugalommal és könnyedén követte kis lova mozgásait, mintha e világon senki másnak nem lett volna nála jobb dolga. Közben óriási élvezettel szívta a csibukját.

— Mi a neved, testvér? — kérdeztem én.

—... Lelt Guniának hívnak, — válaszolta ő.

— Honnan származol?

— Gaibotniból, itt van az is hegyekben a Tergi lábánál.

— Kartveli vagy őszét vagy?

— Miért lennék őszét? Kartveli vagyok én, möheve.

— Nagyon szép vidék ez a tietek.

— Igen, nem csúnya. Meg is felel a mi szegénységünknek.

— Valóban nagy szerencse az ilyen tiszta levegő, meg a víz.

— Hm! — kuncogott az én mohevém.

— Mi az? Miért nevetsz?

— Nevetségesek a szavaid, azért nevetek. Csupán tiszta levegőből meg a víztől nem telik meg az üres bendő.

— Miért mondod ezt? Itt jó termésnek kell lennie.

— Van is. Miért ne lenne? Csak szűk a hely, mindegyikünknek csak egy-egy talpalatnyi jut.

— Az országút is segítségetekre lehet.

— Minek az nebürík? Csak azoknak jó, akiknek van mit eladniuk.

— Bérmunkára nem vállalkoztok?

— Hogyne.

— Akkor azzal is keresitek a pénzt.

— Keressük, de azt is az örmény kereskedők viszik el, azoknak vagyunk prédái. Moheve még az ennivalóját is a boltban vásárolja.

— Szóval, lent a völgyben jobb dolguk van az embereknek? Ott legalább az ennivalójukat nem kell venniük.

* Hevi = A darjaláni szoros környékén elkerülő országrész.

*» hevibeli, heviből származó ember.

928