Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - 150 éve született Ilia Csavcsavadze - Ilia Csavcsavadze: Az utazó feljegyzései (Vladikavkaztól Tifliszig) (Manana Szaladze fordítása)
nak áldoztam fel. De nem hiába, nem veszett kárba az én munkásságom, és már most büszke vagyok arra, hogy az utókor emlékezni fog a nevemre. — Mégis, min munkálkodott? — Min? Könnyű ezt kérdezni! Na, kérem, az a helyzet, hogy Oroszországban az urakat megfosztották a jobbágyaiktól. Még szolgákat sem hagytak nekik és minden a béresek kezére került. Bajba jutott az ország, a béresek mindent lopnak, ami csak a kezükbe kerül. És én, mint hazám hűséges fia, elgondolkoztam hazám szerencsétlenségén, és elhatároztam, hogy segíteni fogok neki. És hála istennek, meg is találtam a módját. Olyasvalamit találtam ki, hogy ezentúl egyetlen egy se fog tudni topni. Nem is tudja elképzelni, milyen egyszerű eset adta az ötletet. A tisztiszolgám egy nagy tolvaj volt kérem szépen, egy szem cukrot sem hagyott soha a cukortartóban. Sokat gondolkoztam, hogy mivel segíthetek ezen. Eleinte kulcsra zártam a cukortartót, de hol nyitva felejtettem, hol pedig a kulcsot hagytam az asztalon, és ahogy csak kiléptem az ajtón, a tisztiszolgám újra lopott. Végül rávettem magam, fogtam két legyet és bezártam a cukortartóiba. Valószínűleg kérdezni fogja, hogy miért tettem? Azért, drága uram, mert tudtam, hogy a szolgám megint megpróbál engem meglopni. És ilyenkor mit csinál? Felnyitja a cukortartó tetejét. És ha felnyitja a tetőt, akkor mi történik? Kirepülnek a legyek. (Ezek után én hazajövök, megnézem a cukortartót, és ha nincsenek benne a legyek, már tudom, hogy valaki megint ellopta a cukrot. És ki lehet a tettes? Persze, hogy az én tisztiszolgám. Végre elértem azt, hogy a szolgám már nem tudott lopni.. . Azóta is minden reggel, ahogy csak befejezem a teázást, a legyeket kergetem a szobában. Elfogom őket, beültetem a cukortartóba és utána egész nap nyugodt vagyok, biztonságban érzem magam. Na, hogy tetszik a találmányom? A legjobb orvosság a lopás ellen, ráadásul díjmentes. Ez az orvosság minden dobozban tartandó tárgy megmentésére alkalmazható. Ezt én, tudja, egyelőre senkinek sem árultam el, de magának elmondtam, mivel a maguk országát nagyon tisztelem. Kérem, továbbítsa a maguk tudatlan urainak, hadd hasznosítsák. Egy bánatom van csak, a vodka-lopás ellen nem tudtam semmit kitalálni. Bár megpróbáltam a vod- Kásüvegbe is beültetni a legyeket, de azok az átkozottak — guba ne dura* — mondja az orosz, azonnal belefulladták. De ne csüggedjen, hamarosan erre is meglesz az orvosság. Na, hogy tetszik az én ötletem? Rajtam kívül csak a franciák képesek effajta trükkökre, de azok inkább valami gépeket találnak ki, de a gép drága, az én találmányom pedig nem kerül egy garasba sem. Mi iaz, elfogni két legyet és beültetni a dobozba? Nem nagy kunszt. Most pedig lássuk, miféle következményei lesznek az én szívós munkásságomnak: a találmányomnak oly nagy híre terjedhet, hogy különböző országok legyeket kezdenek felvásárolni tőlünk. A kereskedelemnek egy újabb, nagyon jövedelmező ága bontakozik ki, és egy szép napon a maguk városában is látni fogja a kereskedőknél. Nem rossz dolog, ugye? A legyek jóvoltából hány éhes ember jut majd betevő falathoz. És most lássuk, mit ér a tégy? Semmit. Mi jelentősége van? iSemrni. Tessék, még egy jó példa arra, mi mindent tehet egy tudós a hazája javára. Sokat könyörögtem, én nem nagyon akartam ide jönni. Gondoltam, inkább saját hazám javára használom a tehetségemet, amivel az isten megajándékozott, de később rájöttem, az én műveltségemre itt nagyobb szükség van, az Oroszország által befogadott kis nép körében. Majd meglátja, a sok művelt ember mit fog itt tenni. Én már * a. m.: a száj nem mond illetlent 925
