Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Ágh István: Édeni sakál, Elkorhadt családfa-gyökér (versek)
Milyen volt nagyapám? e történettelen, égtájaik bármely szögletébe nézek, mindig ott két felbő között az űr, nem képzeli el senkii, de mintha látom öt, megtallasodott Tiborc, kiszállva Bihari József ihletéből. „A Pap János sehormai uraságat irtonyi! Pap János nem enged, vasút! Te lígy enyiem Niemet Marii, danojj a szefcier rfcúsó uadalárú, katonáéktú meggyüvök ierted den! Házat iepítenyi!” Nemzett négy (gyereket, huszonöt holdat, házat, de áll az ősi fészek is hazámnak, másnak, talán azért áll még a ház, hogy ne felejtsek valami ciiterát tehenes alkonyatban, ahol a hazarimgó asszonyok lelke 'madárfészken mocorog, s hallhassam minden elődömet, minit az omló vakolatot, körmöm alatt meszelésük pityfcéje ősgyík-omtodozás. Jaj, minden ősapám! utódod hallgatózik most e füstben, tapsikoló szenny önti el, mások szava a másikához. „Az a baj, hogy ízléstelen! Utálom azt a sárkányt! Aztán mi van ? ... Szép . . . Aki egy picit más ... Legyen erős az összhatás! Nincs rajtod, szörnyűm dögüeites sálad . . . Erőszakos!” Jaj, minden ősapám! Téged kicsoda érdekel, te létem pánspermája, te! uj jamat eemitizem csigolyádhoz, darabonként lemértem, bekövetkezett hantjaid csalán-mérlegén a csönd. 900
