Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - P(ete) Gy(örgy): Adalékok egy szócikkhez
Ez a szellemiség értékes hagyományokkal rendelkezik az egyetemes kultúrában, nálunk azonlban szegényesebb. Annál inkább örülnünk kellene, hogy Hamvas Béla nemcsak jó interpretálója a szellemiségnek, hanem eredeti gazdagító ja is. Sajnos, sorsa úgy alakult, hogy életművének csak kisebb része jelenhetett meg nyomtatásban: kéziratos hagyatéka több ezer oldalnyi. Pedig úgy kellene tekinteni rá, mint klasszikusra, akinek jelenléte az egészséges művelődéstörténeti tudat feltétele. Amikor megjelent — a Karnevál a példa rá — bizonyítani is tudta ezt: új lehetőségeket ajánlott, és ösztönző vitákat váltott ki. Csak az lehet a célunk, hogy minden érték megjelenjen. S nem lőhet érdekünk, hogy egy gazdag hagyaték — elzárva az olvasóközönségtől — hamis mítosz forrása legyen. Hamvas Béla életművének, és nem ellenőrizhetetlen, senki által nem akart mítoszának kell beépülnie a magyar kultúrába. Adalékok egy szócikkhez 90 éve született Hamvas Béla. És noha jövőre már halálának is huszadik évére emlékezhetünk, életművéről még töredékesen sem kaphat képet az olvasó. Az Üj Magyar Lexikon (nincs újabb!) nem szentel szócikket annak az írónak, akinek tíz könyve, sokszáz tanulmánya, már a harmincas években vitákat kavaró számtalan cikke jelent meg, akivel olyan formátumú gondolkodók tudtak és akartak szellemi kontaktusba lépni, mint Kerényi Károly, Németh László vagy éppen — ellenifélként — Lukács György. De ha levesszük a polcról a hat kötetes A magyar irodalom története című akadémiai kiadvány utolsó kötetét, a népszerű, bár sokat bírált „spenótot”, melyből tanárnemzedékek vizsgáztak s vizsgáznak ma is, amely a szélesebb olvasóközönségnek úgyszólván egyetlen kézikönyve, amelyből nagy vonalakban tájékozódhat századunk szellemi áramlatairól, az irodalom műhelyeiről, az egyes irányzatokról alkotókról; mondom, ha levesszük és felütjük eme kötetet, mely a ’60-as évek óta változatlan tartalommal jelenik meg újra meg újra, a ’80-as években is, azt kell megállapítanunk, hogy ebben az ezerszáz oldalas kötetben Hamvas Béla nevét — ha leszámítunk két bibliográfiai hivatkozást — mindössze kétszer írták le, mindkétszer mellesleg, más nevek társaságában, utalásszerűén. Egyetlen mondat sincs szentelve annak a gondolkodónak, írónak, műfordítónák, művelődéstörténésznek, de mindenekelőtt inspirativ embernek, aki kitörölhetetlen mély hatást gyakorolt sokakra, közöttük olyan nagyságrendű alkotókra, mint pl. Weöres Sándor, akinek életműve Hamvas Béla ismerete nélkül jórészt megközelíthetetlen. Pedig Weöres már 1945-ben félreérthetetlenül vall erről a kapcsolatról A teljesség felé című kötetének bevezető soraiban: „Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet : ő teremtett bennem harmóniát.” (Tisztelet illeti Benedek Marcellt, aki a Magyar Irodalmi Lexikon főszerkesztőjeként Hamvas munkásságáról korrekt, bár értékeléstől tartózkodó ismertetésének adott helyet. Nem dolgunk, hogy e — ne röstelljiük kimondani — szégyenletes negli893
