Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Dúl Antal: Hamvas Béla - és "az a bizonyos esszé" (tanulmány)
A felszabadulás után közéleti aktivitása megélénkül. Sorozatot szerkeszt Az Egyetemi Nyomda kis füzetei címmel, melynek az európai kortárs gondolkodók, természettudósok, írók műveinek egy-egy reprezentáns fejezetét adja közre. A munkához felkéri Lukács Györgyöt, a kiválasztásban működjék vele együtt, de Lukács elutasítja, mondván: húsz év múlva majd lehet ilyeneket kiadni, de most még nem. A sorozathoz hasonló, az egyetemes tájékozottságot elősegítő céllal antológiát állít össze (Anthológia Humana — Ötezer év bölcsessége). A könyv 1946 és 1948 között három kiadást ért meg. Utolsó közzétett munkáját feleségével, Kemény Katalinnal közösen írta: Forradalom a művészetben — Absztrakció és szürrealizmus Magyar- országon (Misztótfalusi, 1947). A könyvet Lukács György 1947 szeptemberében megbírálja (Az absztrakt művészet magyarországi elméletei, Fórum). A kritika Hamvas Béla közéleti eltiltásához döntő mértékben hozzájárult. Másik bírálója, Keszi Imre, a kor hangadó kritikusa — aki Hamvas gondolkodását már 1946-tól rendszeresen támadja — 1948 április 25-én a Szabad Nép ben gúnyoros hangú, becsmérlő glosszában megkérdőjelezi sorozatszerkesztői tevékenységét. Helyzete tarthatatlanná válik. Megbízatását visszavonják, a nyomtatásra előkészített műveket bezúzzák. Könyvtári állásából felfüggesztik (a hírhedt „B”-lista alapján) és 1949. március 1-jei hatállyal kényszernyugdíjazzák. A száműzetést Hamvas Béla nem tekintette veszteségnek. Életútja szükségszerű sorsfordulatához érkezett, oda, ahonnan előrelépés, új realizációs lehetőségek nyílnak. Mint írja: „... kénytelen voltam kitenni magam olyan életnek, amely a szel- lemidegenséggel a porondon szemtől szemben állt. Hátrány. De főképpen előny. Mivel a kínált életet nem vállaltam, e szellemidegen közösségből életveszélyes helyzetek közepette ki kellett vonulnom, merő látszatközösségben kellett élnem, a létminimumért szellemsorvasztó munkában, egyébként magányosan, lényegesen csupán néhány baráttal érintkezve, (akik közül a legtöbb idők folyamán kisebb-nagyobb pecsenyéért hűtlen lett), hajlandó voltam magatartásom minden következményét a legegyszerűbb gyakorlati kérdésekig levonni és külön életrendet teremteni, a létrontó erőkkel személyesen szembeszállni, és azt, amint a hagyománytól megtanultam, mint helytállást komolyan venni, és gondolataimat életembe ténylegesen beépíteni, nem az íróasztal mellett maradni (amikor íróasztalom egyáltalán nem is volt), és nem a gondolattal megelégedni, vagyis azt az idea állapotában meghagyni, hanem azt ténylegesen alkalmazni, és ha ez nem volt lehetséges, mindennemű aktivitástól visszavonulni, főként azonban a szellemidegenség életrendjétől következetesen tartózkodni, a modern létrontásban nem részt venni, és a legfontosabb: a gátlástalan és szégyentelen életéhséget kizárni.”3 Élete utolsó húsz évének művei, az „íróasztalfióknak” írottak, mind termékenységben, mind érettségben, gondolati mélységben, radikalizmusban messze felülmúlják a nyilvános működés idején fogantakat. Hamvas Béla valódi arcát a „nevezetes névtelenségben” kikristályosodott világ tükrözi. Hogy helyzetét az állami adminisztráció felé legalizálja, földműves igazolványt vált ki, és sógora szentendrei kertjét műveli. Közben sorra készülnek az esszékötetek: a Silentium, az Unicornis, a Titkos jegyzőkönyv, a Regényelméleti fragmentum, a Tabula Smaragdina — és legfőképpen egy regény: a Karnevál. Nem egészen két év múlva a gazdálkodó életforma is tarthatatlanná válik. 1951 júliusától raktáros állást vállal Inotán, az erőműépítkezésen. Korábban megkezdett stúdiumait nagy lendülettel folytatja: elmélyíti szanszkrit és héber nyelvtudását, fordítja Az ősök nagy csarnoka soron következő könyveit. Üjabb állomás: 1954, Tiszapalkonya, Erőműberuházó Vállalat, raktár. Megírja Sarepta című naplórészletekből, karcolatokból, gondolatokból összeállított korrajzát, rendezi, egy-egy fejezetben kidolgozza a Scientia Sacra II. — a kereszténységet mint hagyományt bemutató nagy tanulmányát, és belekezd idős kora fő műve, a Patmosz esszékötet írásába. Hatvanhét évesen, 1964 márciusában nyugdíjjogosultságot szerez. Figyelmét ez- időben egyre inkább társadalmi kérdések foglalkoztatják — nem mint szociológia, közgazdaságán vagy néplélektan, hanem mint az üdvtörténet apokaliptikus végkifejletének egy-egy kórképe. A Karnevál után írt regényei: a Szilveszter, a Bizonyos 874
