Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Kemény Katalin: Katasztrófa és aranykor (tanulmány)
személyessé válva: az éberség. Az éberséggel szemben áll a megzavart létezés, aki ennek foglya; kába, a világot látja káprázatnak, holott látása káprázik. Vélekedések, előítéletek, sőt ítéletek, viseljék azok akár a világnézet címkét, Platón barlangfalához hasonlóan csak az árnyakat mutatják. Ha meggondoljuk, hogy Bormester Mihály, a regény főszereplője az összes többi szereplőhöz képest mennyire passzív, még Mike is, látszólagos aktivitás közben inkább megfigyelő, és ha meggondoljuk, hogy ez a passzív személy a Karnevál valamennyi sürgő-forgó bábjával azonosítja magát, hogy azután a közvetlen átélés távlatából ébredjen rá, „ki micsoda”, azaz, hogy ő maga kicsoda, — akkor elkerülhetetlen a következtetés, Bormester a maga személyében valósítja meg a világvándort („a turistát”): lényét a kezdetek válság-katasztrófájába helyezi, vállalja katasztrofális születését, a „sarkából kifordult” világnak, ahol a lények nem a maguk helyén születnek, vállalja teljes örvényét. Kiderül, hogy Hamvas Béla életművén végigfutó témája, a válság nem egy a többi között, hanem maga az alapélmény, az elferdült létet meghatározó kozmikus katasztrófa. A súly pedig itt nem a kozmikusra esik, hanem az emberre, aki a kozmikus katasztrófa előidézője, s amennyiben annak vállalója, a kozmikus annyiban személyes perspektívát kap. De az is kiderül, hogy Bormester Mihály nem illusztrációja a meghatározó válságélménynek, éppúgy nem, ahogy az esszékben a létrontásról következetesen megfogalmazott szövegek nem elméleti magyarázatai a regényalaknak. Az alapvető, az imént empedoklészinek nevezett létélmény összefonódva nyer igazolást a tradicionális ezoterikában, amelyben elmélet és gyakorlat elválaszthatatlan, amely se nem megtanulható erudíció, se nem ösztönös cselekvés, hanem — AbelUo szavával — „test-lélek-szellem együttes területe”. A Karnevál első fele, az első négy könyv felmutatja a válságban vergődő egyes embert, a közösséget, konkrétan Magyarországot, kiterjeszti azt a történeti eseményeknek megfelelően öt kontinensre, beleértve a politikai, szociális, filozófiai, vallásos kudarcokat — egyszóval az egyetemes katasztrófát. Eddig a mondat: a Karnevál maga a katasztrófa. . * Az ellenmondat első hallásra csupán megerősíti a kozmikus méretű és mélységű katasztrófa tényét, azzal a többlettel, hogy az egésznek okát adja. A szeretetről már csak ízlésből is, az utolsó három könyvben alig esik szó. Tudjuk, a méltatlan elcsépelés majdnem kiejthetetlenné tette e szót, erejét már csak ott érezni, ahol tapintatból elhallgatják. Ez az említés is, — ami pedig bevallottan alapja a könyvnek, mint a hiány megfogalmazása szerepel. Mégis, enélkül az egyetlen mondatban jelzett szeretet nélkül a háromszáz karneváli személy csupán groteszk figurák galériája lenne. Ahhoz azonban, hogy ez a sajátos formában megnyilatkozó szeretet teljes teremtő jelentőségében a katasztrófa ellenszavává váljék, magát a katasztrófát, az egyetemes válságot kellett in statu nascendi megragadni — mélyebben, mint ahogy azt a puszta tünetek (az első négy könyv) igazolják. Miért kell egyáltalában megírni azt, amit a rongált világról, az e-világról amúgy is tudunk, a démoni realitást? Azért, mert „a szó az, amiben a szenvedés megérts önmagát”, és mert „a mély népek problémája nem a valóság volt, hanem a káprá- zat”. A valóságkutatás kiindulva a nem-valóság világából, és a káprázat eszközeivel, menthetetlenül sűríti a káprázat (a tévelygés) fátylát, azaz objektivizálja. A valóság itt van, nem is karnyújtásnyira, itt van bennünk, mindannyiunkban, olyan közel, mint szemhez a látás, ami nem látható. Ami elválaszt tőle, a burkok rétege, azt kell lehántani — a szenvedést. .Ez a megismerési (megszabadítási) művelet mágia. Novalis jóslata bevált. Nincs a modern irodalomban olyan súlyos mű, amely ne a maszkokat akarná lehántani, ne a rongáltság szenvedését akarná legalább megérteni. Noha a megformálás szövete merőben különböző, Michaux amorf alakzatai, akiket ő hol a személy fantomjának, hol dublettjének nevez, ugyanazt a mély sebet takarják, mint a Karnevál maszkjai. Fantomok, saját identitás nélküli börtönükbe 864
