Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Empedoklés (esszé)
nője Aphrodité. Ha az emberiségen úrrá lett a viszály, az aranykort elpusztítja. Az uralmat átveszi a Kényszerítő Szükség, a Sötéthajú Zűrzavar és a Véres Viszály. Az aranykorban nem ismerték a harci istent, nem Kronos, nem Zeus uralkodott, hanem az aranyos Kypris. Élő állatot nem ettek, de nem is áldoztak, az emberek az istenek tiszteletére illatáldozatokat hoztak, nemes olajokat égettek. A szeretet minden lényt áthatott, az állatok és az emberek között olyan barátság élt, mint az emberek és az istenek között (Philophrosy- né). Ha pedig az ember az aranykort elhagyja, végig kell haladnia az ínség és a zavar és a háború valamennyi fokán le a vaskoron át a romlás teljesedéséig, hogy bűnét levezekelje, a lelkek pedig hazájukba csak egyenként térhetnek vissza. „Barátaim, tudom, hogy a szavak, amelyeket mondok igazak, de az ember értelmét megérteni nem könnyű és az igazság ereje a szívbe nehezen jut el.” Nagy emberek azért vannak, hogy az igazságot feltárják. Az emberiség útját csak az könnyítheti meg, ha a mesterekre hallgat. 8. Empedoklés előkelő akragasi családból származott, Pythagoras tanításával minden valószínűség szerint korán megismerkedett. Ifjúkora éppen arra az időre esett, amikor a krotoni nép a pythagoreusok ellen fellázadt és a tanítványokat elűzte. A Mester szavai a görög világban szerteszóródtak, de az olyan emberekben, mint Empedoklés tovább nőttek. A pythagoreusok szövetsége különböző alakban még századok múltán is élt. Empedoklés a krotoni bölcs szavait hamar elértette. Nem volt különösebben nehéz. Akragas sem volt kivétel és, mint a többi görög államban, itt is a kétféle zűrzavar, ahogy Platón mondta, a tömeguralom és az erőszak váltogatta egymást reménytelenül. Megértette, hogy hiába az egyre szigorúbb törvények, hiába egyre újabb alkotmányok, hiába a nagy eszményhirdetés, az emberi élet rendjét ez nemcsak hogy nem állítja helyre, ellenkezőleg, a fejetlenség egyre nagyobb lesz. Az elkápráztatott emberek törvényeikkel és szabályaikkal és eszményeikkel a legtávolabb levő szeretetét tanítják. Philia és Neikos közvetlen élettapasztalata volt, amikor Akragas politikusainak hiábavaló erőfeszítését látta. Minden törvény periferikus, minden eszmény, minden elv, minden politika. A helyes út éppen az ellenkező. Nem az eszmény, hanem a szeretet. Elv helyett szív. Ahogy Péguy mondta, politika helyett misztika. Az eredményhez nem egykönnyen jutott. Talán résztvett az állam belső küzdelmeiben, kíméletlen igazságérzete és érintetlen tisztasága azonban, mint, ahogy lenni szokott, csak ellenségeket szerzett neki. Üldözték és gyűlölték és féltek tőle. Elmélyedt a pythagoreus hagyományban, tudós lett, költő, pap, gondolkozó, államférfi, orvos, de nem úgy, hogy mindezt külön-külön megtanulta, hanem, hogy a beavatás magas fokát elérte és így lényegében a képességek megnyilatkozhattak. A nép ragaszkodott hozzá. „Sok ezren követnek” — mondja a Katharmoi-ban, — „hogy megtudják az üdvhöz milyen út vezet. Vannak, akik jóslatokat kívánnak, vannak, akik sokféle betegség felől érdeklődnek, hogy egyetlen gyógyító szót halljanak, mert sokan kínlódnak a marcangoló szenvedéstől”. Tanítványai voltak, egyet közülük név szerint ismerünk, Pausanias volt, Anchitas fia, akinek Empedoklés a természetről szóló költeményét írta. 836
